Vágólapra másolva!
Kedden este a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a Szoboszlai Dominikkel felálló Salzburg hazai pályán 6-2-re kikapott a címvédő Bayern Münchentől, míg a BL-ben rekordbajnok Real Madrid megszerezte első győzelmét miután hazai környezetben 3-2-re nyert az olasz Internazionale csapata ellen, ráadásul a csapatkapitány Sergio Ramos megszerezte a 100. gólját a madridi együttesben. 

A salzburgi találkozó egyértelmű esélyese a német rekordbajnok volt, amely sorozatban 13 győzelemnél járt a Bajnokok Ligájában, a legutóbbi kiírást százszázalékos teljesítménnyel nyerte - a futballtörténelemben először -, az idei szezonban pedig előbb otthon ütötte ki az Aléticót, majd a Lokomotiv Moszkva vendégeként is győzött. A Bayern idegenben legutóbbi 14 BL-mérkőzésén nem talált legyőzőre és sorozatban kilenc sikernél járt.

A salzburgiak az első játéknapon 2-2-es döntetlent játszottak az oroszokkal, aztán 3-2-re kikaptak Madridban, mindkét összecsapáson akár jobb eredményt is elérhettek volna vezetőedzőjük, Jesse Marsch véleménye szerint.

Szoboszlai Dominik a Salzburg mindkét szezonbeli BL-meccsén gólt lőtt Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Az osztrák bajnok egyik legjobb formában lévő futballistája Szoboszlai Dominik, aki a csapata legutóbbi hat tétmérkőzésén mindig legalább egy gólból kivette a részét - két gól és hét gólpassz ebben a periódusban a mérlege.

Parádésan kezdte a mérkőzést a Salzburg, amely már a negyedik percben megszerezte a vezetést. Szoboszlai Dominik okszival vett le egy háta mögé érkező átadást, majd Sekou Koitához játszott, akinek a lövésévébe beleléptek, a lecsorgó azonban Mergim Berisha előtt landolt, aki kilenc méterről a kapu jobb oldalába bombázott.

Szoboszlai Dominik a Bayern München ellen sem játszott megilletődötten Forrás: AFP/Barbara Gindl

Ezt követően a Bayern München beszorította a Salzburgot, és kis híján ki is egyenlített. A 11. percben Thomas Müller adott remek kiugratást Serge Gnabrynak, aki a kapu torkában megcsinált egy cselt majd 10 méterről elgurította a labdát Cican Stankovic mellett, azonban a gólvonalra berohanó Andre Ramalho menteni tudott.

Néhány másodperc múlva ismét Szoboszlai volt a főszereplő. Elsőre úgy tűnt, hogy a magyar válogatott középpályás letarolta a tizenhatoson belül Lucas Hernándezt, amiért Danny Makkelie játékvezető tizenegyest ítélt.

A lövés előtt azonban rászóltak a holland bíró fülére, hogy illene megnéznie az esetet videón, ez után pedig visszavonta a müncheni csapat büntetőjét, mert Szoboszlai nem ért hozzá a francia játékoshoz. A 17. percben majdnem növelte az előnyét a Salzburg. Szoboszlai jobboldali szögletére Andre Ramalho robbant be, a közeli fejesét viszont Manuel Neuer kitolta a kapu jobb oldalából.

A 21. percben ismét tizenegyest kapott a német rekordbajnok.

Thomas Müller csinált meg egy Zidane-cselt a tizenhatoson belül, amivel teljesen meglepte Enock Mweput, aki rossz ütemben rúgott oda neki. A labda mögé az aranycipős Robert Lewandowski állt oda, és a bal alsó sarokba gurított a jobbra vetődő Stankovic mellett.

A Bayern legjobbjai: Lewandowski és Müller Forrás: AFP/Barbara Gindl

Két perc múlva újra a Salzburg előtt adódott hatalmas lehetőség. Szoboszlai veszélyes helyről lőhetett szabadrúgást, de a 18 méteres kísérlete megpattant Lewandowski fején, így a labdája néhány centivel elkerülte a Bayern kapuját.

A 23. percben a Salzburg is kaphatott volna egy tizenegyest.

Szoboszlai baloldali szöglete után a francia világbajnok Corentin Tolisso kezére pattant a labda, de a holland játékvezető sípja ezúttal néma maradt.

Ezt követően a Bayern München irányított, de a Salzburg is veszélyes kontrákat vezetett. A 37. percben Lewandoski előtt adódott egy ziccer, de a lengyel csatár 12 méterről kapu fölé lőtt, a lefújás előtt viszont fordított a német csapat. Müller kapott remek indítást a jobb oldalon, kiszorított szögből középre lőtt az érkező Lewandowski irányába, azonban a menteni igyekvő Rasmus Kristensen közelről a saját kapujába fejelt.

Thomas Müller (balra) a Bayern München klubikonja Forrás: AFP/Barbara Gindl

A Bayern München mindkét góljában kulcsszerepet vállaló Thomas Müllernek ez volt az 547. meccse a bajor csapatban, ezzel beérte a klub örökranglistáján Hans-Georg Schwarzenbecket, és már csak egyedül az 565 meccses Gerd Müller van előtte, aki kedden ünnepelte 75. születésnapját.

A második félidőben a Salzburg ismét nekirontott a Bayernnek, és majdnem kiegyenlített, de Mwepu közeli ziccerét Neuer elképesztő bravúrral hárította. A kihagyott salzburgi helyzet után a bajorok felpörgették a tempót, és érezhető volt, hogy minél gyorsabb szeretnék eldönteni a meccset. A 62. percben óriási ziccert hagyott ki a Bayern. Gnabry lépett ki egy az egyben, de a 15 méteres lövését Stankovic ujjheggyel piszkálta ki a kapu jobb oldalából.

Szoboszlai Dominik rengeteget vállalt a Bayern ellen Forrás: AFP/Barbara Gindl

Az ellentámadásból Szoboszlai vállalt el egy 18 méteres lövést, de Manuel Neuer magabiztosan fogta a labdát. A másik oldalon újabb gól születhetett volna, de a Bajnokok Ligája-döntőben győztes gólt szerző Kingsley Coman nyolcméteres lövése a felső lécen csattant.

A kihagyott müncheni helyzetek után a 66. percben egyenlített a Salzburg.

Egy labdaszerzés után Andre Ramalho ugratta ki az egy perccel korábban beálló Okugawa Masaját, aki 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtt a tehetetlen Neuer mellett.

A salzburgi játékosok ünneplik a csapat egyenlítő gólját Forrás: AFP/Barbara Gindl

A mérkőzés hajrájában mindkét csapat ment előre a győzelemért, végül a 79. percben a BL-címvédő Bayern szerezte meg a harmadik találatot.

Egy baloldali szöglet után a német világbajnok Jérome Boateng fejelt a bal felső sarokba.

A harmadik bekapott gól után megtört a Salzburg, a Bayern pedig először növelte kétgólosra az előnyét a találkozón. Egy labdavesztés után a csereként beálló Leroy Sané elé került a labda, aki egy korábbi müncheni legendát, Arjen Robbent idézve jobbról befelé cselezett, majd gyönyörű gólt tekert a jobb felső sarokba.

A 88. percben újabb gólt szerzett a Bayern.

A csereként beálló Javi Martínez jobboldali beadására Lewandowski érkezett a hosszú oldalon, és elegánsan a bal felső sarokba fejelt Stankovic mozgásával ellentétes irányban.

Amikor már úgy tűnt, hogy ez lesz a végeredmény, a Bayern München megadta a kegyelemdöfést. Egy rossz felszabadítás után a francia Lucás Hernández elé került a labda, aki 10 méterről elemi erővel lőtt a léc alá, Stankovic még a kezét sem tudta felemelni.

A Bayern München gálaelőadást rendezett a szorosnak tűnő meccs végén Forrás: AFP/Barbara Gindl

Győzelmével a Bayern München továbbra is százszázalékos az A csoportban, és az Atlético Madrid moszkvai döntetlenjének köszönhetően hatalmas lépést tett a továbbjutást felé. Szoboszlai Dominik csapata egy ponttal a csoport utolsó helyén áll, de csak három pont választja el a második Atlético Madridtól.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:
A csoport:
Salzburg (osztrák)-Bayern München (német) 2-6 (1-2)
gólszerzők: Berisha (4.), Okugawa (66.), illetve Lewandowski (21., 88., az elsőt tizenegyesből), Kristensen (44., öngól), Boateng (79.), Sané (83.), Hernandez (92.)

Az állás: 1. Bayern München 9 pont, 2. Atlético Madrid 4, 3. Lokomotiv Moszkva 2, 4. Salzburg 1

A B csoportban a Real Madridra szinte "élet-halál harc" várt az Internazionale ellen, ugyanis Zinédine Zidane spanyol bajnokcsapata egyetlen ponttal, a negyedik helyen szerénykedve fogadta a milánóiakat. A két csapat a Bajnokok Ligájában csak egyszer, 1998-ban, a csoportkörben találkozott egymással, akkor a Real vendéglátóként 2-0-ra nyert, idegenben viszont 3-1-re kikapott.

Magas színvonalú első félidőt hozott a Real Madrid-Internazionale rangadó. Az első két fordulót egyaránt győzelem nélkül záró két sztárcsapat már az elejétől könnyedén került helyzetbe. Az egyik oldalon Eden Hazard, a másikon Lautaro Martínez veszélyeztetett az első tíz percben, de ekkor még egyikük sem járt sikerrel.

Az első gólra 25 percet kellett várni, amikor Karim Benzema használta ki a korábbi csapattárs Achraf Hakimi hibáját. A marokkói szélső röviden adta haza a labdát Handanovicnak. A Real francia támadója megszerezte azt, és az üres kapuba gurított. A 33. percben Sergio Ramos megszerezte 100. gólját a Real Madrid mezében. A 34 éves védő Toni Kroos szöglete után fejelt a hálóba.

Sergio Ramos elképesztő mérföldkőhöz érkezett Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Alig két perccel a csapatkapitány jubileumi találata után Lautaro Martínez szépíteni tudott, aki Nicoló Barella gyönyörű passzából lőtt Thibaut Courtois kapujába.

A szünet után az Inter átvette az irányítást, aminek eredményeképpen a 68. percben az egyenlítés is összejött: Lautaro Martínez ezúttal gólpasszal vétette észre magát. Az argentin támadó a horvát Ivan Perisicet hozta helyzetbe, aki egy erős és pontos lövéssel 2-2-re módosította az eredményt.

Amikor a világbajnoki ezüstérmes szélső megszerezte az egyenlítő gólt, akkor Zinédine Zidane már pályára küldte két fiatal brazil tehetségét, méghozzá Eden Hazard és Marco Asensio helyén.

A 80. percben Vinícius Junior passzolta középre a labdát honfitársának, Rodrygónak, aki megszerezte a Real győztes gólját.

A Real 3-2-re győzött, amivel továbbra is megvan az esélye a csoportelsőségre. A Conte vezette Inter pedig már a továbbjutást illetően is nehéz helyzetbe került.

Rodrygo volt a Real Madrid hőse Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

B csoport:
Real Madrid (spanyol)-Internazionale (olasz) 3-2 (2-1)
gólszerzők: Benzema (25.), Ramos (33.), Rodrygo (80.), ill. Martinez (35.), Perisic (68.)

Az állás: 1. Mönchengladbach 5 pont, 2. Sahtar Donyeck 4, 3. Real Madrid 4., 4. Internazionale 2

A C csoportban a továbbjutásra leginkább esélyes két csapat - Manchester City és Porto - egyaránt 3-0-s győzelemmel tartotta otthon mindhárom pontot a görög Olimpiakosszal, illetve a francia Marseille-jel szemben.

C csoport:
Manchester City (angol)-Olimpiakosz (görög) 3-0 (1-0)
gólszerzők: Torres (12.), Jesus (81.), Cancelo (90.)

FC Porto (portugál)-Olympique Marseille (francia) 3-0 (2-0)
gólszerzők: Marenga (4.), Sergio Oliveira (28., tizenegyesből), Luis Diaz (69.)

Az állás: 1. Manchester City 9 pont, 2. Porto 6, 3. Olimpiakosz 3, 4. Olympique Marseille 0

A D csoportban a koronavírus-járvány miatt erősen tartalékos Ajax már az 1. percben vezetett a dán Midtjylland otthonában és végül 2-1-es győzelmet aratott. A másik összecsapáson a tavalyi győztes Liverpool nagy verést mért Bergamóban az Atalantára: az angolok a mesterhármast elérő portugál Diogo Jota vezetésével öt gólt lőttek az olasz együttesnek. A liverpooli Jürgen Klopp öt vereség után először nyert Olaszországban BL-meccsen vezetőedzőként.

D csoport:
Midtjylland (dán)-Ajax Amsterdam (holland) 1-2 (1-2)
gólszerzők: Dreyer (18.), ill. Antony (1.), Tadic (13.)

Atalanta (olasz)-FC Liverpool (angol) 0-5 (0-2)
gólszerzők: Jota (16., 33., 54.), Szalah (47.), Mané (49.),

Az állás: 1. Liverpool 9 pont, 2. Ajax 4 (4-4), 3. Atalanta 4 (6-7), 4. Midtjylland 0