Vágólapra másolva!
Újra edzésbe állt Raul Jimenez, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolverhampton Wanderers csatára, aki november végén szenvedett koponyatörést.

Nuno Espirito Santo vezetőedző csütörtökön azt mondta, a 29 éves mexikói válogatott futballista a tréningek túlnyomó részét egyelőre egyénileg végzi, ugyanakkor bizonyos gyakorlatokba már be tud szállni a társak közé.

- nyilatkozta a portugál szakember, és hozzátette: Jimenez nagyon hiányzik a csapatból, de tudják, hogy a játékos jó irányba halad, felépülése pedig folyamatos. Az edző úgy fogalmazott, elsősorban türelemre van szükség a támadó visszatérését illetően, és nem is siettetik a futballistát.

A mexikói válogatott focista már elkezdte az edzést Forrás: Twitter

Raul Jimenez november végén, az Arsenal elleni bajnoki mérkőzés ötödik percében szenvedett koponyatörést, miután egy szögletet követően ütközött David Luizzal. A mexikói légiós eszméletlenül terült el a földön, ápolása közel tíz percig tartott, oxigént is kapott, végül hordágyon vitték le a pályáról.

A kórházban kiderült, hogy koponyatörése van, ezért megműtötték.

A futballista az előző szezonban 17 góllal segítette csapatát, amely a hetedik helyen zárta a Premier League-et.

A Wolverhampton jelenleg 24 meccsen szerzett 30 pontjával a 12. helyet foglalja el a tabellán, péntek este pedig az előtte egy hellyel álló Leeds Unitedet fogadja a 25. forduló nyitómérkőzésén.