Vágólapra másolva!
A Vasas labdarúgócsapata kirúgta edzőjét, Schindler Szabolcsot, emellett Tóth András pályaedző, Lippai József kapusedző és Gaál Miklós erőnléti edző is távozott az angyalföldi együttestől.

A Vasas a saját honlapján közölte, hogy a jövőben már nem számít a 46 éves vezetőedző munkájára. A klub megköszönte Tóth András pályaedző, Lippai József kapusedző és Gaál Miklós erőnléti edző eddigi munkáját is, és a további pályafutásokhoz sok sikert kívánt a jövőben.

Az együttes vezetősége csalódásként élte meg, hogy a budapesti csapat nem tudott feljutni az élvonalba, pedig sokáig közel állt hozzá, ám végül a Debrecen és a Gyirmót végzett az első két helyen az NB II-ben.

Schindler Szabolcs távozott a Vasastól Forrás: vasasfc.hu

Nagy Miklós sportigazgató a múlt heti szezonzáró interjújában már jelezte, hogy az elsődleges feladat a sikertelenséghez vezető út kielemzése és a szükséges intézkedések megtétele. Ennek értelmében a klub új vezetőedzővel és új edzői stábbal vág neki a következő idény másodosztályú küzdelmeinek.

A Vasas egyelőre nem nevezte meg Schindler utódját, a bejelentésre a klub honlapja szerint pár napot kell még várni a csapat szurkolóinak.