Virgil van Dijk visszatér a holland válogatottba, két újonc Van Gaal első keretében

fbl Horizontal
Dutch's defender Nathan Ake (C) controls the ball for Dutch's defender Virgil van Dijk (Cback) during the UEFA Nations League football match between Netherlands and Poland at the Johan Cruijff Arena stadium, in Amsterdam, on September 4, 2020. (Photo by JOHN THYS / AFP)
Vágólapra másolva!
Steven Bergwijn, a Tottenham Hotspur labdarúgóját is meghívta a holland válogatott szeptemberi világbajnoki selejtező-mérkőzéseire Louis van Gaal, a nemzeti együttes régi-új szövetségi kapitánya.

A 70 éves szakember - aki karrierje során harmadszor irányítja hazája válogatottját, mostani időszakában viszont először ül majd a kispadon - két héttel ezelőtt leadott, előzetesen tervezett keretében még nem szerepelt Bergwijn neve. A szélső azonban olyan meggyőző teljesítményt nyújtott klubcsapatában a szezon elején, hogy az kapitányi meghívót ért számára. A futballista 12-szer szerepelt már a válogatottban - ezeken egy gólt szerzett -, de nem állandó tagja a keretnek. A nyári Európa-bajnokságra sem hívták meg, és az együttes legutóbbi tizenöt fellépésén mindössze háromszor jelölték a cserék közé, pályára pedig egyetlen alkalommal lépett, mindössze egy percre.

Virgil van Dijk visszatér Forrás: AFP/John Thys

A keretben ott szerepel a korábban is jelölt két újonc védő: a 18 éves Devyne Rensch az Ajax Amsterdam, a 21 esztendős Tyrell Malacia pedig a Feyenoord játékosa. A nagy visszatérő a rutinos középhátvéd, Virgil van Dijk lesz, a Liverpool légiósa tavaly október közepe óta súlyos sérülése miatt nem állhatott a válogatott rendelkezésére.

A holland együttes három mérkőzés után hat ponttal vb-selejtezős csoportja második helyén áll, a szeptemberi folytatás során jövő szerdán Norvégiában vendégszerepel, majd három nappal később a montenegróiakat, szeptember 7-én pedig a csoportban veretlenül éllovas törököket fogadja.