A londoni sztárcsapat a Bajnokok Ligája előző kiírásának döntőjében 1-0-ra nyert a Manchester City ellen és a jelenlegi idényben sem talált még legyőzőre.
A keddi, Zenit elleni csoportmérkőzést N'Golo Kante és Christian Pulisic is kihagyja sérülés miatt, de így is a címvédő a meccs toronymagas esélyese.
Minden a hitről szól. 2020-ban döntőbe jutottam a PSG-vel, és ugyan veszítettem, de nagy eredménynek tartottam. Óriási dolog megtenni az utolsó lépést is - amely idén sikerült -, semmivel nem hasonlítható össze" -
mondta Tuchel.
"Ez az érzés valóban mindenkiben megváltoztat valamit.
A legfontosabb dolog az, hogy ne nézz vissza, hanem tartsd fenn a motivációt és a sikeréhséget. A győzelem függőséget okoz, mert megváltoztatja a hangulatot, a hozzáállást és természetes önbizalmat ad" -
tette hozzá a német tréner.
Thomas Tuchel Lőw Zsolt másodedzővel idén év elején vették át a Chelsea irányítását, és fél év alatt BL-t nyertek az angol klubbal. Az idei szezonban a csoportkörben a Zenit mellett a Juventus és a Malmö lesznek a címvédő ellenfelei a Bajnokok Ligája H csoportjában.