Imanol Alguacil, a baszkok vezetőedzője nem számíthatott csapatkapitányára, az izomsérülést szenvedő Mikel Oyarzabalra, aki a spanyol válogatott egyik legjobbja volt a Nemzetek Ligája négyes döntőjében.
A góllövőlistán Karim Benzema mögött második helyen álló támadó nélkül nagyon megszenvedett a hosszú idő után ismét közel 35 000 néző előtt játszó együttese. Az első félidő végén nem alakultak jól a dolgok a számukra: előbb Alexander Isak gólját nem adták meg les miatt, majd Aihen Munoz megkapta második sárga lapját.
A balhátvéd kiállítása miatt a Sociedadnak a teljes második félidőt emberhátrányban kellett lejátszania. Az 54. percben a Mallorca is szerzett egy érvénytelen gólt, Ángel szép lövése előtt kézzel tette maga elé a labdát.
A csattanóra a 90. percig kellett várni, amikor az emberhátrányban játszó Real Sociedad megszerezte a győztes gólt. A csereként beállt Julen Lobete négy védő gyűrűjében lőtt kapura, amit Manolo Reina bevédett. A "B" csapatból érkező játékos góljával a baszkok 1-0-ra nyertek, amivel átvették a vezetést a La Ligában.
Mivel az Atlético és a Real Madrid mérkőzését is elhalasztották ebben a fordulóban, ezért a következő egy hetet biztosan az élen is tölti a baszk együttes, amely jövő hét vasárnap pont a címvédő ellen lép pályára legközelebb.
La Liga, 9. forduló:
Levante-Getafe 0-0
Real Sociedad-Mallorca 1-0 (0-0)
vasárnap játsszák:
Rayo Vallecano-Elche 14.00
Celta Vigo-Sevilla 16.15
Villarreal-Osasuna 18.30
FC Barcelona-Valencia 21.00
hétfőn játsszák:
Alavés-Betis 19.00
Espanyol-Cádiz 21.00
A Granada-Atlético Madrid és a Real Madrid-Athletic Bilbao találkozókat elhalasztották.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 34 | 27 | 1 | 6 | 74-22 | 52 | 87 | GY GY GY GY GY |
2. | Girona | 34 | 23 | 6 | 5 | 73-42 | 31 | 74 | GY V GY GY GY |
3. | Barcelona | 34 | 22 | 5 | 7 | 70-43 | 27 | 73 | GY GY V GY V |
4. | Atletico Madrid | 34 | 21 | 9 | 4 | 63-39 | 24 | 67 | GY GY V GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 34 | 17 | 7 | 10 | 55-33 | 22 | 61 | V D D V GY |
6. | Real Sociedad | 34 | 14 | 8 | 12 | 48-35 | 13 | 54 | GY D D V GY |
7. | Real Betis | 34 | 13 | 8 | 13 | 43-39 | 4 | 52 | V GY GY D GY |
8. | Valencia | 34 | 13 | 13 | 8 | 37-39 | -2 | 47 | GY GY V V V |
9. | Villarreal | 34 | 12 | 13 | 9 | 56-58 | -2 | 45 | V D GY GY V |
10. | Getafe | 34 | 10 | 11 | 13 | 41-47 | -6 | 43 | V D D GY V |