A Premier League egyedüli veretlen együttese, a második Liverpool a forduló zárómeccsén a West Hamhez utazott, amelytől nem kapott ki az utóbbi 10 mérkőzésén. Jürgen Klopp csapatának remek előjel volt, hogy az elmúlt öt alkalomból négyszer elhozták a három pontot Kelet-Londonból, és a vörösök egyiptomi sztárja, Mohamed Szalah az idény során az összes idegenbeli bajnokin eredményes volt.
A találkozó viszont a West Ham United számára indult remekül. A negyedik percben egy bal oldali szöglet után a Liverpool kapusa, Alisson Becker próbálta elütni a labdát Angelo Ogbonna elől, de a brazil kapus rossz ütemben ugrott fel, így nem fért hozzá jól a labdához, amit végül a saját kapujába ütött. A Liverpool játékosai percekig reklamálták a kapustámadást, de Craig Pawson játékvezető hajthatatlan volt.
- David Moyes-t 2020 januárjában nevezték ki a West Ham United élére, azóta a kelet-londoni csapat 31 gólt lőtt rögzített helyzetekből a Premier League-ben. Öttel többet, mint bármelyik másik csapat.
A bekapott gól után a Liverpool közel 80%-ban birtokolta a labdát, a West Ham Unitednak kapura lövési kísérlete sem volt az első félidőben.
Jürgen Klopp csapata folyamatosan alakította ki a helyzeteket, egyenlíteni azonban csak a 41. percben tudott, szintén egy rögzített helyzetből. Egy 17 méteres szabadrúgást Trent Alexander-Arnold tekert védhetetlenül a bal felső sarokba.
- Alexander-Arnoldnak kilenc gólja van a Premier League-ben, ebből hatot a tizenhatoson kívülről lőtt.
- A 23 éves védő már 45 gólban vállalt főszerepet (kilenc góllal és 36 gólpasszal) ezzel holtversenyben beérte a norvég John Arne Riisét a Liverpool történetének legeredményesebb védőinek örökranglistájának élén.
A második félidőt jól kezdte a West Ham, és az 50. percben majdnem megszerezte a vezetést. A spanyol Pablo Fornals bal oldali szögletére Craig Dawson robbant be, és négy méterről a felső lécre fejelt.
Egy perccel később a Liverpool is kihagyott egy ziccert.
Alexander-Arnold keresztlabdáját Andy Robertson lőtte kapásból középre, az érkező Sadio Mané pedig tíz méterről Lukasz Fabianszkiba lőtte a labdát.
Ezt követően mindkét csapat próbálta megnyerni a meccset, nem egyszer ketté is szakadt a pálya és óriási területek nyíltak.
A 67. percben aztán egy kontrából újra megszerezte a vezetést a West Ham.
Egy labdaszerzés után Jarrod Bowen ugratta ki ziccerben Pablo Fornalst, a spanyol középpályás pedig 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.
A folytatásban a Liverpool teljesen kinyílt, a West Ham kedvére kontrázhatott, a 74. percben aztán egy újabb rögzített helyzetből növelte az előnyét.
Egy bal oldali szöglet után Alisson a vonalon maradt, a hosszún érkező Kurt Zouma pedig két méterről gólt fejelt a brazil kapusnak.
- A Liverpool legutóbb 2017 augusztusában, egy Watford elleni meccsen kapott két szögletből is gólt.
A Liverpool azért tett róla, hogy a kelet-londoni szurkolóknak legyen miért izgulniuk az utolsó tíz percben.
A 83. percben a csereként beállt Divock Origi gyűjtött be egy lecsorgó labdát, majd 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.
Az utolsó tíz percben a Liverpool még ment előre az egyenlítésért, a 94. percben még Origi fejelhetett volna egy gólt, de Fabianszki könnyedén védte a belga támadó kísérletét, így az eredmény már nem változott. A West Ham United ezzel a győzelemmel feljött a tabella harmadik helyére, a Liverpool pedig elvesztette veretlenségét a Premier League idei szezonjában.
1. félidő |
---|
41Trent Alexander-Arnold |
41Mohamed Salah |
22Angelo Ogbonna |
4Alisson Becker |
2. félidő |
---|
86Said Benrahma |
84Jarrod Bowen |
83Divock Origi |
83Trent Alexander-Arnold |
80Fabinho |
76Diogo Jota |
74Kurt Zouma |
74Jarrod Bowen |
69Alex Oxlade-Chamberlain |
67Pablo Fornals |
67Jarrod Bowen |
55Trent Alexander-Arnold |
52Tomas Soucek |
Fabianski
Johnson
Zouma
Ogbonna
Cresswell
Soucek
Rice
Bowen
Fornals
Benrahma
Antonio
Becker
Alexander-Arnold
Matip
van Dijk
Robertson
Henderson
Oxlade-Chamberlain
Salah
Jota
Mane
West Ham United
1Lukasz Fabianski |
31Ben Johnson |
4Kurt Zouma 74 |
21Angelo Ogbonna 22 |
3Aaron Cresswell |
28Tomas Soucek 52 |
41Declan Rice |
20Jarrod Bowen 84 74 67 |
8Pablo Fornals 67 |
22Said Benrahma 86 |
9Michail Antonio |
7Andriy Yarmolenko |
11Nikola Vlasic |
13Alphonse Areola |
15Craig Dawson |
5Vladimir Coufal |
23Issa Diop |
26Arthur Masuaku |
24Ryan Fredericks |
33Alex Kral |
16Mark Noble |
10Manuel Lanzini |
Liverpool
1Alisson Becker 4 |
66Trent Alexander-Arnold 83 55 41 |
32Joel Matip |
4Virgil van Dijk |
26Andrew Robertson |
14Jordan Henderson |
3Fabinho 80 |
15Alex Oxlade-Chamberlain 69 |
11Mohamed Salah 41 |
20Diogo Jota 76 |
10Sadio Mane |
7James Milner |
8Naby Keita |
12Joseph Gomez |
9Roberto Firmino |
67Harvey Elliott |
17Curtis Jones |
62Caoimhin Kelleher |
5Ibrahima Konate |
6Thiago Alcantara |
18Takumi Minamino |
21Konstantinos Tsimikas |
27Divock Origi 83 |
47Nathaniel Phillips |
76Neco Williams |
80Tyler Morton |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 37 | 17 | 11 | 9 | 75-62 | 13 | 60 | D GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 37 | 17 | 14 | 6 | 81-60 | 21 | 57 | V GY GY D V |
8. | Manchester United | 37 | 17 | 14 | 6 | 55-58 | -3 | 57 | GY D V V GY |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |