Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a Liverpool 1-0-ra legyőzte Steven Gerrard vezette Aston Villát az Anfield Roadon.

Steven Gerrard az Aston Villa vezetőedzőjeként hat év után tért vissza legnagyobb sikerei helyszínére, az Anfield Roadra. A 114-szeres angol válogatott, 41 éves tréner ugyan a Los Angeles Galaxynál eltöltött évei után a 2017/18-as idényben irányította a Vörösök U18-as együttesét, ám minden bizonnyal érzelmesvolt számára a mostani látogatás.

Gerrard 1989-ben került a Liverpoolhoz, a felnőtt csapatban 1998 és 2015 között összesen 710 találkozón lépett pályára, a klubbal az angol bajnokságon kívül mindent megnyert.

Steven Gerrard a Bajnokok Ligája-trófeával Forrás: AFP/Francois Marit

A szurkolók és a Liverpoolt edző Jürgen Klopp is készült a találkozóra: előbbiek már a meccs előtt bejelentették, hogy külön dalt énekelnek legendájuk tiszteletére, Klopptól pedig Gerrard "egy hatalmas ölelésre" kapott.

A korábban a Rangerst skót bajnoki címre vezető szakember jól kezdte birminghami időszakát, négy mérkőzéséből hármat megnyert, a csapatnak ugyanakkor a négy meccses győzelmi szériában lévő Liverpool ellen nem volt sok sikerélménye az utóbbi időben: a legutóbbi hét egymás elleni találkozóból hatszor a Mersey-partiak diadalmaskodtak.

Ahogy az várható volt, a Liverpool kezdte támadólag a mérkőzést. Jürgen Klopp csapatának a 16. percben volt az első nagy helyzete. Trent Alexander-Arnold jobb oldali beadására Andy Robertson érkezett a hosszú oldalon, a hétméteres fejese megpattant egy védőn, de Emiliano Martínez elképesztő reflexmozdulattal védeni tudta az irányt változtató labdát. A folytatásban a Liverpool fokozta a tempót. Továbbra is a balhátvéd Andy Robertson volt a csapat legveszélyesebb embere, akit kétszer is gyanús körülmények között szereltek a tizenhatoson belül, de Stuart Attwell játékvezető egyik esetért sem adott tizenegyest a Mersey-parti csapatnak.

Martínez óriási védéseket mutatott be az első félidőben Forrás: AFP/Oli Scarff

Az Aston Villa játékában nem volt benne a gól, de Liverpool kapusa, Alisson Becker tett róla, hogy a szurkolónak legyen izgulnivalójuk. A brazil kapus az első félidőben egy hosszú indításra akart kijönni, de futás közben elcsúszott, és ebből majd gólt lőtt a birminghami csapat. A 43. percben ismét a Liverpool veszélyeztetett. A góllövőlistát vezető Mohamod Szalah cselezett jobbról befelé, az egyiptomi támadó 12 méterről visszahúzta a labdát a rövid alsó irányába, de Martínez újabb hatalmas bravúrt mutatott be.

A második félidőt óriási tempóban kezdte a Liverpool, amely beszorította a Villát. Az 52. percben Martíneznek újabb hatalmas védést kellett bemutatnia. Egy bal oldali szögletre Virgil Van Dijk robbant be, de a léc alá tartó fejesét az argentin kapus akrobatikus mozdulattal hárította.

A folytatásban a Liverpool szó szerint egykapuzott, érezhető volt, hogy bármikor betalálhat a Mersey-parti csapat.

A 65. percben aztán Mohamed Szalah esett össze az angol válogatott Tyrone Mings szorításában, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé az egyiptomi támadó állt oda, aki a bal alsó sarokba bombázott.

Szalah a 14. gólját lőtte a Premier League idei szezonjában Forrás: AFP/Oli Scarff

A bekapott gólt után az Aston Villa kockázatot vállalt, a hajrában Steven Gerrard csapata beszorította a Liverpoolt, amely végjátékban már csak kontratámadásokra rendezkedett be.

A 86. percben az év egyik legkomikusabb jelenete után egyenlíthetett volna a Villa.

Egy előrevágott labdára Alisson jött ki, el akarta bombázni a labdát, de a csapattársát Joël Matipot találta telibe, a lecsorgóból pedig John McGinn kis híján gólt szerzett, de a brazil kapus javította a hibáját és védeni tudta a ziccert.

A hajrában a Liverpool több veszélyes kontrát is vezetett, de nem tudott újabb gólt lőni, így az eredmény nem változott, ezzel Klopp csapata nagyon fontos három pontot szerzett és továbbra is a második helyen áll a tabellán.

Steven Gerrard vereséggel tért vissza az Anfieldre Forrás: AFP/Oli Scarff

Az Arsenal két elvesztett mérkőzés után tudott ismét nyerni. Mikel Arteta csapata a Southamptont győzte le 3-0-ra az Emirates Stadionban. Pierre-Emerick Aubameyang, az Arsenal csapatkapitánya fegyelmi okok miatt nem került be a keretbe

A Chelsea a Stamford Bridge-en a brazil válogatott Raphinha tizenegyese után a 28. percben hátrányba került, de az első félidő hajrájában Mason Mount találatával egyenlíteni tudott. A BL-címvédő az 58. percben az olasz válogatott Jorginho büntetőjével megfordította a meccset, de úgy tűnt be kell érnie a pontosztozkodással, ugyanis a 83. percben Joe Gelhardt találatával egyenlített a Leeds. A hosszabbításban aztán megnyerte meccset a londoni csapat, amely egy véleményes tizenegyeshez jutott egy videózás után, a büntetőt pedig Jorginho váltotta gólra a 94. percben.

Premier League, 16. forduló:
Chelsea-Leeds United 3-2 (1-1)
Liverpool-Aston Villa 1-0 (0-0)
Arsenal-Southampton 3-0 (2-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista