Közel ötven éve ismeri a Fradit az új edző, Sztanyiszlav Csercseszov

orosz fociválogatott, edzés, Puskás Aréna
Sztanyiszlav Szalamovics Csercseszov szövetségi kapitány (k) az orosz labdarúgó-válogatott edzésén a Puskás Arénában 2020. szeptember 5-én, a Nemzetek Ligája másnapi Magyarország-Oroszország mérkőzése előtt
Vágólapra másolva!
A Ferencváros labdarúgócsapatának élére hétfőn kinevezett orosz vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov a klub honlapjának nyilatkozva elárulta, hogy különösebben nem kellett számára bemutatni a magyar rekordbajnokot.

Az 58 éves orosz szakember, aki korábban ült a Dinamo Moszkva, a Szpartak Moszkva, valamint az orosz válogatott kispadján is, amelyet a hazai rendezésű 2018-as vb-n is irányíthatott, hivatalosan hétfőn kora délután vette át a Ferencváros csapatának irányítását. Csercseszov elsőként a klub honlapjának nyilatkozott, és elmondta, hogy régi kapcsolat fűzi a csapathoz:

"Amint értesültem a Ferencváros érdeklődéséről elkezdtem információkat felkutatni a klubról. Nem volt teljesen ismeretlen számomra a Fradi, mivel

Most pedig gyorsan tudtam azonosulni a projekttel, amit felvázoltak elém" – mondta Sztanyiszlav Csercseszov, aki elégedett volt a klub infrastruktúrájával. Az orosz szakember kemény munkát ígér.

"Szigorú és célratörő edző vagyok. A tehetség nálam munka nélkül semmit sem ér. Az utóbbit sokkal többre tartom. Bajnok szeretnék lenni a csapattal, olyan játékkal, amely még több szurkolót csalogat ki a stadionba. A Fradi drukkerei fantasztikusak, emlékszem rájuk a CSZKA Moszkva otthonában aratott győzelem során leszurkolták a hazai drukkereket."

Sztanyiszlav Csercseszov már nagyon várja, hogy munkához láthasson új játékosaival Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az FTC Labdarúgó Zrt. ügyvezető-igazgatója, Orosz Pál szerint az egész magyar labdarúgásnak nagy büszkeség, hogy egy ilyen kaliberű edző ül le a bajnokcsapat kispadjára, egyúttal elismerte, hogy keménykezű edzőt kerestek az együttes élére.

"Olyan edzőt kerestünk, aki kemény kézzel bánik a csapattal, de megkérdőjelezhetetlen a szakmai háttere, személye garancia a további fejlődésre. Tudjuk hol kezdtük tizenegy éve, tudjuk hova jutottunk el, s milyen lehetőségek rejlenek ebben a keretben. Ő az a karakter, azzal a szakmai tudással, akivel ezt ki tudjuk hozni" - mondta Orosz Pál.

Ugyancsak az erőskezű vezetőt látja az új edzőben Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója, aki szerint azért másban is jó lesz Csercseszov.

"Látszik rajta mennyire motivált, a feladattal nagyon tud azonosulni. Pozitív kisugárzását pedig át tudja adni a játékosoknak. Már beszéltünk a vezetőedzővel a keretről, szeretne mindenkit minél előbb megismerni. Nagyon sokat lát ebben a csapatban, s kihozná belőle a maximumot" - mondta Hajnal Tamás, hozzátéve, lesznek változások a szakmai stábban is, de többekre továbbra is számítanak.