Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, miután az Illovszky Rudolf Stadionban illetéktelen behatolók feltörték azt a raktárhelyiséget, ahol szurkolói csoportok drapériáit tárolják.

A klub a közleményében kiemeli, hogy az egyik szurkolói csoportja, az Armata Rossoblu több drapériája az M4 Sport csatornájának közvetítésén jól látható módon kihelyezésre került a szombat este megrendezett Ferencváros-Gyirmót mérkőzésen.

A Vasas-szurkolók egyik ellopott drapériája a Fradi-Gyirmót meccsen tűnt fel Forrás: Vasas FC/Facebook

Az m4sport.hu információi szerint az Armata Rossoblu szurkolói csoport két drapériája mellett az a molinó is eltűnt a raktárból, amelyet az angyalföldiek 2018-ban elhunyt szurkolótársuk, Serfőző András emlékére készítettek.

Az angyalföldi klub ezt követően megtette a szükséges jogi lépéseket, egyben elhatárolódik a történtektől és mélységesen elítéli az abban részt vevők cselekedetét.