Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában vasárnap (17.30) este játszik a két pesti sztárcsapat, a Ferencváros és az Újpest. A 117 éves múltra visszatekintő derbi pedig mindig az év legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója, függetlenül attól, hogy a két klub éppen milyen helyezést foglal el a tabellán. Ez a találkozó azonban rendkívül érdekes lesz, ugyanis a Ferencvárosnak megvan rá az esélye, hogy az Újpest ellen nyerje meg fennállása 33. bajnoki címét. A csapatok számtalan kiváló mérkőzést játszottak egymással a fennállásuk során, ezek közül a legemlékezetesebbeket elevenítjük fel.

A rivlizálás alapja

A két csapat közti hagyományos rivalizálás

kezdetben a Budapest-vidék versengés volt, mivel Újpest csak 1950-ben lett Budapest része.

A kisvárosi csapat évtizedekig nem is számított a Ferencváros igazi ellenfelének, az 1920-as évekig a FTC-MTK meccs számított az igazi nagy rangadónak. Az 1950-es évekre azonban a rivalizálás átalakult.

A Fradi az akkori rendszer „ellenzéki" csapat lett, az Újpest pedig a Belügyminisztérium együttese.

A betagolást így nem úszhatta meg a Ferencváros sem, amely az Élelmezési Dolgozók Országos Szövetsége csapataként, ÉDOSZ SE, majd Budapesti Kinizsi néven folytatta. Az Újpest ekkor kapta a rendszerváltozáskor levetett Dózsa nevet.

Telt ház a Népstadionban. Az újpesti Horváth József szögletre ment Szőke István (FTC) elől Forrás: Kovács Gyula, MTI

Ráadásul az osztályharc is előkerült, mivel a Ferencváros szurkolói a jómódú katolikus középosztálybeliek, míg az újpestiek jellemzően munkások voltak, vallásilag is jóval vegyesebbek. A rivalizálás a rendszer összeomlása után is megmaradt.

Örökmérleg és kezdtek

Az Újpest és a Ferencváros összesen 234-szer találkozott eddig egymással az élvonalban, 111 Fradi-siker, 62 döntetlen és 61 újpesti győzelem született.

Tizenkét éven át, egészen 1917 nyaráig nem tudott pontot elvenni az UTE az FTC-től: 15 győzelem, 63 rúgott és 12 kapott gól volt a mérleg. Akkor hetedik hazai nekifutásra 4-1-es sikert arattak (gól: Fogl II., Molnár III., Priboj, Fogl III. illetve Nemes) 1800 néző előtt az Amerikai úton, melynek következtében a lila-fehérek a dobogón végeztek, megelőzve a története addigi legrosszabb bajnoki szereplését produkáló ferencvárosiakat. A Megyeri úton először 1922. szeptember 17-én találkozott a két csapat, a hazai Újpest nyert 2–1-re.

A stadionavatón Blum Zoltán az FTC kapitánya lila fehér csokrot nyújt át Fogl Károlynak az UTE kapitányának Forrás: tempofradi.hu

1926. október 3-án került sor a profizmus korszakának első Újpest FC-Ferencváros FC bajnoki mérkőzésre. A találkozó gól nélküli döntetlennel zárult a Megyeri úti „Teknőben". A bajnoki visszavágó már eseménydúsabbra sikerült: 9-9 emberrel fejezték be a csapatok, de gólból a ferencvárosiak értek el többet (2-1), sőt az idény végén a bajnoki cím és a kupa is a IX. kerületbe került – derül ki a Tempofradi.hu beszámolójából. Mindkétszer az újpestieket előzték meg Tóth-Potya István tanítványai. 1945-ig a profi, majd NB-s korszak alatt 39 bajnoki találkozót vívott a két alakulat. Ekkor már egyenlő erők vették fel a harcot, 15 ferencvárosi és 11 újpesti győzelem mellett 13 döntetlen született.

A kettős rangadók

A két klub közti bajnoki összecsapásokat 1954 és 1987 között jellemzően a Népstadionban rendezték, kettős rangadók keretében.

1965. augusztus 1-én, az őszi idénynyitót nagy érdeklődés kísérte, 60 ezren szorongtak a lelátókon. Az amerikai túra után a fáradt Fradinak adták a kevesebb esélyt. Balogh Sándor, az Újpesti Dózsa edzője a mérkőzés előtt azonban így nyilatkozott:

"Lehet, hogy fáradtak a lábak, de én mégis félek — a Ferencváros szívétől!"

Albert Flórián ismét jó játékkal örvendeztette meg a futballra éhes közönséget Forrás: tempofradi.hu

A félelme beigazolódott, a Fradi Albert vezetésével 3:1-re nyert. Ahogy az 1967. április 16-án rendezett rangadón is, amelyen

a Lakat Károly vezette FTC 3-0-ra nyert Rákosi Gyula, Szőke István és Albert Flórián találatával 76 ezer néző előtt.

Pedig a másik oldalon is olyan játékosok játszottak, mint például Bene Ferenc, Fazekas László, Göröcs János, vagy éppen Dunai Antal.

1987-ben, harminchárom év népstadionbeli játék után költöztek vissza a csapatok az otthonukba. Az 56 találkozón közel döntetlent mutat az örökmérleg, 21 FTC és 20 Újpest siker mellett 15 döntetlen született, és még a gólarány is elképesztően szoros, 99:96.

A Fradi szurkolói biztosan szívesen emlékeznek a visszaköltözés utáni első meccsre, ugyanis Fischer Pál duplájával, Dukon Béla egy találatával, illetve Kakas László öngóljának köszönhetően 4-1-re nyert az IX. kerületi klub 18 ezer néző előtt a Megyeri úton.

Mindkét klub színeiben

A klubok történelmében bőven akadtak játékosok, amelyek mindkét csapatban megfordultak, az MLSZ 35 ilyen futballistát tart számon.

Minden idők egyik leggólerősebb csatára, Deák Ferenc mind a válogatottban, mind a Fradiban (1947–1950: 83/121) több gólt szerzett, mint ahány mérkőzésen játszott. A Bp. Dózsában (1950–1953) 72 mérkőzésen 52 gól volt a mérlege „Bambának".

Az 1984-85-ös bajnokságban Ebedli Zoltán a Fradi legnagyobb riválisánál, az Újpesti Dózsában játszott egy szezont. Ehhez barátja, Törőcsik András segítette hozzá, na meg Vincze Géza, aki átadólistára tette. Mivel Ebedlinek esze ágában sem volt abbahagynia a futballt, úgy döntött, hogy a zöld-fehér klub legnagyobb riválisához, az Újpesti Dózsához igazol. Fricskaként, Vincze Géza orra alá dörgöléseként – ma már teljesen mindegy.

Ebedli Zoltán és Törőcsik András, a Labdarúgás 1984 novemberi lapszámában Forrás: Arcanum

A korábbi kapus, Szűcs Lajos 1995 áprilisában az UTE együttesében mutatkozott be az első osztályban, 1997 őszén még ő volt az első számú kapus, majd a német Kaiserslauternhez igazolt. 1999-ben tért haza, egy rövid és újabb kaiserslauterni kitérőt leszámítva 2006 elejéig a Fradi tagja volt.

Az említett labdarúgókon kívül többek között Wukovics László – aki emlékezetes módon két gólt lőtt az Üllői úton, amikor a lilákhoz szerződött –, Kecskés Zoltán, Goran Kopunovics, Füzi Ákos, Eszenyi Dénes, jelenleg a Szombathelyi Haladást irányító Horváth Ferenc, Szekeres Tamás, Vasile Miriuta vagy éppen Rósa Dénes is játszott mindkét együttes színeiben.

Hosszú Fradi-böjt és a 6-0

A 2000-es években is voltak emlékezetes derbik, ám közel sem annyi, mint korábban. Persze ebben nagy szerepet játszik a Ferencváros 2006-os kizárása az NB II-be, amikor a két csapat nem találkozott egymással. Azért így is akadnak olyan meccsek, amelyre a szurkolók szívesen emlékeznek mindkét oldalon.

Érdekesség, hogy 2000. november 30-án 1-0-ra nyert az FTC a Megyeri úton Dragóner Attila góljával, utána viszont sorozatban 12 Megyeri úti mérkőzésén képtelen volt nyerni a zöld-fehér csapat (7 újpesti siker mellett 5 döntetlen született).

Ezen időszakban volt az a bizonyos meccs, amelyet Fradi-drukkerek örökre elfelejtenének, Újpesten viszont még dalt is írtak róla, ajándéktárgyakat adtak ki, ráadásul a stadionújságot is átnevezték. 2010. szeptember 11-én történelmi,

6-0-s sikert aratott a lila-fehér klub, addig a 8-3-as meccs számított a legnagyobb Fradi-verésnek Újpesten

(egy év múlva az Albert-stadionban 3-0-val válaszolt az FTC).

Az idegenben 12 nyeretlenül megvívott rossz szériát 2014. április 4-én zárta le a Ferencváros.

Bár Dusan Vasziljevics találatával már a 4. percben megszerezte a vezetést az Újpest, még az első félidőben egyenlített Gyömbér Gábor, majd Leonardo sokáig emlékezetes gólt szerzett a 88. percben Nagy János elcsúszása után.

Új fejezet nyílt

A derbik történetének leghosszabb edzői „csatája" a közelmúlthoz köthető.

Thomas Doll és Nebojsa Vignjevics 2014-2018 között 12 bajnoki találkozón ült a kispadon. Ám azóta Doll és Vignjevics is távozott már, jelenleg a zöld-fehéreknél Sztanyiszlav Csercseszov, míg a lila-fehéreknél Milos Kruscsics ül a kispadon.

Érdekesség, hogy bár egyik edző sem régóta dolgozik az új csapatánál, Milos Kruscsicsnak és Sztanyiszlav Csercseszovnak vasárnap már a második derbije jön. Ezt a Fradi és az orosz mester nyerte meg a Megyeri úton Stjepan Loncar találatának köszönhetően 1-0-ra.

A múlt mellett egyébként a a közelmúlt is hazai sikert ígér a Groupama Arénában, ugyanis

a Ferencváros az előző kilenc, Újpest elleni összecsapását megnyerte, ráadásul ezeken a rivális mindössze két gólt szerzett. A legutóbbi lila-fehér győzelemig több mint hat évet kell visszamenni az időben: 2015 decembere óta 17 bajnoki meccsen és egy ízben a Magyar Kupa döntőjében maradt nyeretlen az újpesti csapat.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője első hazai derbijére készül Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az előjeleket illetően is a Ferencváros várhatja magabiztosabban a rangadót, mivel szerdán bejutott a Magyar Kupa fináléjába, míg az Újpest kedden kikapott és kiesett a paksi elődöntőben. A listavezető, bár gyengébben kezdte a tavaszi szezont, mostanra kiváló formába lendült, ugyanis február eleje óta immár 12 tétmérkőzésen maradt veretlen.

A Fradi közleménye szerint minden jegy elkelt a találkozóra, így telt ház előtt rendezik meg az összecsapást a Groupama Arénában.

Az OTP Bank Liga 29. fordulója ráadásul pont úgy alakult, ahogy azt a Fradi-szurkolók szerették volna, ugyanis tudható volt, hogy ha a Puskás Akadémia nem tud nyeri a MOL Fehérvár otthonában, akkor

a Ferencváros az Újpest elleni nyerheti meg a bajnokságot.

A Fehérvár végül drámai meccsen, a hosszabbításban mentett pontot a Puskás ellen, így a fradisták vasárnap este örömünnepre készülnek a IX. kerületben, az újpestiek pedig az életükért fognak küzdeni, hogy ne kelljen asszisztálniuk az ősi rivális bajnoki címének ünnepléséhez

OTP Bank Liga, 29. forduló
Groupama Aréna, vasárnap, 17.30.
Ferencvárosi TC-Újpest FC

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 32 22 5 5 78-30 48 71
GY
D
GY
GY
V
I
2.
Paksi FC 32 16 9 7 49-41 8 55
V
V
GY
D
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 32 14 8 10 56-34 22 52
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
DVTK 32 12 12 8 50-56 -6 44
D
GY
D
V
GY
I
7.
MTK Budapest 32 12 13 7 42-61 -19 43
D
GY
V
V
V
I
8.
ZTE FC 32 12 13 7 53-58 -5 43
V
D
GY
GY
D
I
9.
Kecskeméti TE 32 12 14 6 43-44 -1 42
V
GY
D
D
GY
I
10.
Újpest FC 32 11 17 4 45-65 -20 37
V
V
V
GY
V
I
Teljes lista