Vágólapra másolva!
Egészen döbbenetes hír látott napvilágot, ugyanis az egyik NB I-es futballcsapat vezetőedzője milliós adósságokba verte magát játékszenvedélye miatt.

A Blikk információi szerint az illető már fiatalon, még játékosként is több millió forintot vesztett el, azóta is a szerencsejáték rabja. A hírek szerint rengeteg embertől kért kölcsön, amiket azóta sem tudott visszaadni.

Én ezt egyértelműen nem tudom kijelenteni, de a lényeg, sok helyről hallottam már, hogy több embernek is tartozik a klubnál" – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő szakember, aki az érintett klubnál dolgozik.

A lap nem nevezte meg a szenvedélybeteg edzőt, mint ahogy az sem derült ki a cikkből, hogy a saját meccseire is fogadott-e korábban. Ugyanakkor,

ha nem a saját csapata mérkőzéseire tippelt, akkor is súlyos hibát vétett, ugyanis az Európai Labdarúgó Szövetség mindennemű sportfogadás űzését tiltja az edzőknek.

Bár a klubnál többen is megerősítették, a szóban forgó tréner tagadta a vádakat.

– mondta a Blikk megkeresésére az NB I-es edző.