Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő Ferencváros Kristoffer Zachariassen 94. percben fejelt góljával 1-0-ra legyőzte a bronzérmes Puskás Akadémia csapatát a Groupama Arénában. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője elmondta, azért változtatott nyolc helyen a kezdőcsapatán, mert a Slovan elleni BL-selejtező sokat kivett a játékosokból. 

„Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, mert a Puskás Akadémia komoly konkurenciát jelent a bajnokságban, és persze a Bajnokok Ligája-meccsek sem múlnak el nyomtalanul.

– nyilatkozta a mérkőzés után Sztanyiszlav Csercseszov, aki nyolc helyen változtatott a kezdőcsapaton a Slovan elleni meccshez képest.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az orosz edzőt arról is kérdezték, hogy mi lehet az oka annak, hogy az érkezése előtt Kristoffer Zachariassen korántsem volt a szurkolók kedvence, mostanra azonban a Fradi egyik legfontosabb játékosa lett.

– tette hozzá a Fradi edzője, aki végezetül elárult, hogy az amerikai Henry Wingo sérülés miatt került ki az azeri Qarabağ elleni BL-meccsre készülő keretből.