Állandó dráma kísérte az Inter és a Bayern kupapárharcait

Az európai klubfutball két óriása, az Internazionale és a Bayern München eddigi találkozói szinte kivétel nélkül mindig drámaian alakultak. Természetesen ezek sorából is kiemelkedik a 2010-es mérkőzésük. Akkor ugyanis a Bajnokok Ligája döntőjében csaptak össze.

Miután bájos kolléganőm, akivel együtt néztük a mérkőzést, elárulta a másik oldalamon ülő szurkolónak, hogy az én szívemhez közelebb áll a Bayern München, mint az Inter, a fickó azonnal üvöltve közölte, hogy itt csak az ő csapata nyerhet. Róla nem kellett senkinek elárulnia, hogy kinek drukkol, mert Inter mezben ült egy olyan helyen, ahol elvileg semlegeseknek kellett volna lenniük. Ám ki az, aki semlegesként utazik el a Bajnokok Ligája döntőjére?

Inter szurkolók Madridban Forrás: AFP/ImageForum/Dani Pozo

Mert a történelem legfontosabb Inter-Bayern találkozója a legnagyobb színpadon, a leglátványosabb körítés mellett zajlott, 2010-ben. Csak a mérkőzésnek helyet adó város lakói nem lelkesedtek a dologért, ugyanis a Bernabeu stadionban rendezték az összecsapást.

Ám a „házigazda", Real Madrid már a legjobb nyolc közé sem jutott be.

A francia Lyon búcsúztatta, az a gárda, mely a DVSC-vel volt egy csoportban. Vajon ki gondolta amikor győzött az akkor 37.000 nézőt befogadni képes Puskás-stadionban a magyar bajnok ellen, hogy az elődöntőig menetel. Csak a Bayern München tudta megállítani, mely a legjobb 16 között a „Loki-csoport" másik továbbjutóját, a Fiorentínát is kiejtette.

Amikor szeptember végén a Lyon Budapesten játszott (akkor még Debrecenben csak álom szintjén létezett az azóta elkészült, gyönyörű Nagyerdei Stadion) azt sem gondolta senki, hogy Inter-Bayern finálét rendeznek májusban.

Finoman szólva sem ez a két csapat volt a két legjobb Európában.

A német csapat 3 győzelemmel, és 10 ponttal, az olasz 2 győzelemmel, és 9 ponttal jutott tovább másodikként kvartettjéből. Mindkettő az utolsó fordulóban úgy lépett pályára, hogy ha nem nyer, akkor kiesik. A milánói gárdának egyszerűbb dolga volt, mert „csak" a Rubin Kazanyt kellett térdre kényszerítenie otthon, ám a müncheni Torinóban játszott győzelmi kényszerben, a Juventus vendégeként.

Jose Mourinho nagyon összerakta csapatát tavaszra Forrás: AFP/Christophe Simon

Amikor mindkét csapat nagy nehezen bekerült a tavaszi folytatásba, még akkor sem gondolta senki, hogy a sorozat utolsó meccsén is ott lehet. Pedig jó játékosok voltak mindkét gárdában, továbbá

José Mourinho és Louis van Gaal személyében két sikerre született, karakteres edző ült a kispadon.

Talán rajtuk (is) múlt, hogy az Inter túllépett a Chelsea-n és a Barcelonán, míg a Bayern a Manchester United (akkor még kiváló) csapatát búcsúztatta a két „Loki-kvartettből" érkezőn kívül.

Madrid lakossága fanyalgott (milyen pikáns lett volna egy El Classico a Bernabeuban BL-döntőként?) a németek és az olaszok pedig megszállták a spanyol fővárost.

A Bayern Mümchen szurkolói a spanyol fővárosban Forrás: AFP/ImageForum/Dani Pozo

Ez volt az első olyan döntő az elsőszámú európai klubsorozat történetében, amelyet szombaton rendeztek. A németek úgy gondolkoztak, hogy ünnepeltek ők már a trófeával szerdán, csütörtökön (a 2001-es 11-es dráma után), pénteken (1974-ben a megismételt döntőt követően), ezért nekik kell nyerni az első szombati finálét is. Az olaszok nem számoltak, csak igényt tartottak a kupára.

Ahogy az ilyenkor szokás,

a döntő előtti délelőttön megtelt Madrid központja külföldi szurkolókkal.

Piros-fehérbe és kék-feketébe öltözött tízezrek tudatták egymással, hogy ki ünnepelhet majd este ugyanitt. Nem mondhatni, hogy ősi barátság fűzné össze a két tábor tagjait, de személy szerint egyetlen botrányos jelenetet nem láttam. Mindenki énekelt, a gátlástalanabbak táncoltak, és persze ittak, mértéket nem ismerve. Ilyen egy BL-döntő.

Diego Militóval nem tudtak mit kezdeni a Bayern védői Forrás: AFP/Javier Soriano

A meccs meg olyan volt, hogy a ravasz róka Mourinho tanítványai tűntek esélyesebbnek. Mert a tavasz végére bombaformába kerültek. És a portugál szakember már a pénteki sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy szükség esetén a csapatbuszt is betolják-e a kapu elé szellemesen azt válaszolta:

ha arra van szükség, akkor még a repülőt is.

Ezt is várta mindenki, vagyis olaszos (sőt, „interes") védekezést, majd egyszer vagy kétszer hibára kényszeríteni az ellenfél leggyengébb egységét, a Demichelis- van Buyten hátsó alakzatot. Mindkét csapat elhozta otthoni hangulatfelelősét, ez sem volt korábban divat, és ők hergelték sajátjaikat már a meccs előtt. Az összeállításokat is ők mondták, ahogy az olasz kiejtette Diego Alberto Milito nevét úgy csak ő tudta. És ha nem is tudta, de sejtette, de legalábbis remélte, hogy az argentin fog dönteni.

Diego Milito kétszer ünnepelhetett gólja után Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Így is történt! A szolidabb helyzeteket kidolgozó Bayern védelmét először a 35. , majd a 70. percben mattolta az argentin. Szomszédom először az első gólnál nyomta az arcomba a sálját, azt követően pedig mindig, ha történt valami a pályán. Beszélt is hozzám olaszul, de ezen a nyelven én maximum egy pizzát tudok rendelni, úgyhogy nyilván értékes gondolatai nálam süket fülekre találtak. Azért érezte, hogy nem vagyok vidám, de

minden Bayern-érzelműnek el kellett ismernie azon az estén, hogy az Inter magabiztosabb volt.

Nem jobb, de magabiztosabb. A lefújás pillanata a beteljesülés volt a kék-fekete szektor tagjainak, a szenvedések vége a piros-fehérben szurkolóknak. A pályán örömtánc az egyik oldalon, könnyek a másikon,

Mourinho megszerezte magának a mérkőzés végén játékban lévő labdát.

Aztán kupaátadás a díszpáholyban, ennél nagyobb butaságot nehéz elképzelni, hisz a fizető nézők közül nem látta senki. Ám az olaszokat ez nem érdekelte, mert ünnepeltek a látvány nélkül is, a németek meg nem is akarták látni.

Az Inter játékosai a díszpáholyból visszatértek a pályára, hogy szurkolóik láthassák a trófeát Forrás: AFP/Mladen Antonov

Ezen a meccsen kívül a két csapat még hatszor találkozott tétmérkőzésen, és érdekes módon soha nem tudott nyerni az otthon játszó. A 2006-2007-es kiírásban a Bl csoportkörében randevúzott a két gárda, és Milánóban 2-0-ra nyert a Bayern (a hazaiaktól előbb Zlatan Ibrahimovicot, majd Fabio Grossót is kiállították), míg Münchenben 1-1 lett. Nem meglepő módon ez a két csapat ment tovább a csoportból, ám az olasz már a legjobb 16 között elbúcsúzott, míg a németet a másik milánói, az AC ütötte ki, pedig korábban túljutott a Realon.

A Bajnokok Ligájában öt meccset vívott egymással a két csapat Forrás: AFP/Olivier Morin

Sokkal érdekesebb volt az a két párharc, melyet az egyenes kieséses szakaszban vívott az európai foci két óriása.

Az 1988-89-es UEFA Kupa kiírásban a nyolcaddöntőben futott össze a két gárda, és az a párharc bekerült a futball klasszikusok közé.

Már a két edző személye is érdekes, a Bayernt Jupp Heynckes, az Intert Giovanni Trapattoni irányította.

A münchenieknék öt olyan játékos (Raimond Aumann, Klaus Augenthaler, Stefan Reuter, Hans Pflügler és Olaf Thon) szerepelt, aki két évvel később világbajnoki címet szerzett Németországgal, míg a milánóiaknál kettő (Lothar Matthäus és Andy Brehme), továbbá Giuseppe Bergomi, aki 1982-ben Olaszországgal ért a csúcsra.

Döntőnek is beillő párosítás volt ez,

és hitchock-i izgalmakat is hozott. Az első találkozón az Inter 2-0-ra nyert Münchenben, Aldo Serena és Nicola Berti góljaival. Ám nemcsak amiatt gondolta mindenki, hogy ezzel nem dőlt el a továbbjutás, mert akkoriban egy német csapatot nem lehetett leírni. Akik adtak esélyt a Bayernnek a visszavágón, azoknak igazuk lett!

Szédületes első félidőt produkált a német rekordbajnok, és a szünetre 3-1-es előnnyel mehetett.

Roland Wohlfarth, Klaus Augenthaler, Jürgen Wegmann találataival már 3-0 is volt, és Aldo Serena adta vissza a reményt Trapattoni csapatának. Ám a nagyszerű meccs második félidejében nem esett gól, és mivel akkor még (és már) élt az idegenben lőtt gólok szabálya, a Bayern jutott tovább. Az elődöntőig jutott, ott a későbbi győztes, a Diego Maradona vezette Napoli ütötte ki.

Mourinhót Leonardo váltotta a BL-győzelem után Forrás: AFP/Olivier Morin

A másik párharc legalább ilyen érdekesre sikeredett.

A 2010-es, döntőbeli találkozásuk utáni évben már a legjobb 16 között kénytelenek voltak összemérni az erejüket. Mourinho akkor már nem volt Milánóban, Leonardo irányított, és nemcsak ezen tény miatt, de

a revansra készülő Bayern számított inkább esélyesnek.

Jobb is volt a milánói, első mérkőzésen, és mikor már úgy tűnt, hogy a neki kedvező 0-0-val mehet haza, akkor Mario Gomez 90. percben szerzett találatával még fokozta is ezt az érzést. Amilyen egyértelműnek tűnt 9 hónappal korábban az Inter sikere, olyan biztosnak tűnt ekkor a címvédő búcsúja. A müncheni visszavágón Samuel Eto'o ugyan már a 4. percben közel hozta a csodát, ám félóra játék után Mario Gomez és Thomas Müller góljaival összesítésben már kétgólos előnyben volt a bosszúra szomjazó csapat.

Thomas Müller már a 2010-es BL-döntőben is játszott az Inter ellen Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Mladen Lackovic

A folytatás szédületes helyzetparádét hozott, a meccset nálunk közvetítő tv-társaság vágója egy falatot nem tudott megenni a pizzájából. Ha egy olasz csapatnak kötelező gólt szerezni, akkor garantált a lehetőségek sokasága mindkét oldalon. Wesley Sneijder félórával a vége előtt 2-2-re egyenlített, majd ismét jött a dráma a hajrában.

Goran Pandev a 88. percben továbblőtte az Intert.

Ezúttal is az idegenben lőtt több gól döntött. Ám bizonyíték rá, hogy az a csapat szűk egy év alatt milyen távol került a Mourinho-félétől: a következő körben hazai pályán 5-2-re kapott ki a Schalketől. Annak a gelsenkircheni csapatnak Manuel Neuer volt a kapusa. Így ő kellemes, a Bayern viszont keserű emlékeket őriz az Interrel való utolsó találkozásról.

Manuel Neuer már nyert az Inter ellen két BL-meccset Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Mladen Lackovic

Most egyik csapat sem mondhatja azt, amit 2006-ban, hogy majd kéz a kézben továbbmegyünk, hiszen a csoportban ott van még a Barcelona. Vagyis az idei két Bayern-Internek nagyon nagy tétje lesz. És csak remélhetjük, hogy olyan jó meccseket látunk, mint korábban, ha a két gárda találkozott.