A ZTE Ricardo Moniz eltiltása és Julian Jenner másodedző betegsége miatt a sportigazgató Dragóner Attilával és a kapusedzővel, Vlaszák Gézával a kispadon fogadta az Újpestet.
A kiesés elkerüléséért már most harcban álló utolsó előtti helyen álló Újpest a 23. percben hárányba került, amikor Szalay Szabolcs Ikoba sarkazása után a kapuba lőtt.
A második félidő 10. percében hosszas videózás után a Csókát kiállította a játékvezető, amiért utolsó emberként szabálytalankodott.
Ezt követően a lila-fehérek egyértelmű fölényben futballoztak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Bár az Újpest jószerivel egykapuzott, mégsem tudott veszélyes helyzeteket kialakítani, így végül pont nélkül távozott Zalaegerszegről.
ZTE FC-Újpest FC 1-0 (1-0)
Zalaegerszeg, 2412 néző, v.: Erdős
gólszerző: Szalay (23.)
piros lap: Csóka (55.)
sárga lap: Gergényi (11.), Huszti (82.), Ikoba (94.), illetve Csongvai (52.), Tallo (76.), Antonov (95.)
ZTE FC: Demjén - Kálnoki Kis, Csóka, Mocsi - Huszti, Szendrei (Kovács B., 96.), Tajti, Szalay (Szafronov, 59.), Gergényi - Ubochioma (Májer, 77.), Ikoba
Újpest FC: Nikolic - Pauljevic, Diaby, Szabó B. (Borello, 71.), Antonov - Mack, Onovo (Jakobi, 71.), Csongvai - Simon K. (Ambrose, 80.), Gouré (Tallo, a szünetben), Katona
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 78-30 | 48 | 71 | GY D GY GY V |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 9 | 7 | 49-41 | 8 | 55 | V V GY D D |
3. | Fehérvár FC | 32 | 16 | 11 | 5 | 55-40 | 15 | 53 | GY D V GY V |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 8 | 10 | 56-34 | 22 | 52 | GY GY V GY GY |
5. | DVSC | 32 | 14 | 12 | 6 | 48-44 | 4 | 48 | GY V GY V GY |
6. | DVTK | 32 | 12 | 12 | 8 | 50-56 | -6 | 44 | D GY D V GY |
7. | MTK Budapest | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-61 | -19 | 43 | D GY V V V |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 13 | 7 | 53-58 | -5 | 43 | V D GY GY D |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 14 | 6 | 43-44 | -1 | 42 | V GY D D GY |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 17 | 4 | 45-65 | -20 | 37 | V V V GY V |