Őrjöngenek a szurkolók, kezezéssel vádolják a 95. percben gólt szerző focikapust - videó

Vágólapra másolva!
Az angol másodosztályban megrendezett Blackburn-Coventry futballmérkőzésen a vendégcsapat kapusa, Ben Wilson a 95. percben egyenlített. A szurkolók közül rengetegen őrjöngeni kezdtek a meccs után, mert szerintük a kapus kézzel ütötte be a labdát a kapuba.

Sokáig úgy tűnt, 1-0-s győzelmet arat hazai pályán a Blackburn, ám a 95. percben szögletet végezhetett el a Coventry, és a csapat kapusa, Ben Wilson is előrejött a 16-oson belülre.

A sarokrúgás után pedig ünnepelhettek is a vendégek, mert a kapus kiegyenlített és a meccs hősévé vált.

A gól után szinte felrobbant a vendégszektor, a hazai szurkolók viszont rendkívül csalódottak és bosszúsak voltak. A ritkán látható jelenet ráadásul hatalmas indulatokat szült, a Blackburn a hivatalos Twitter-oldalán azt posztolta, hogy Wilson gólja szabálytalan volt, mert kézzel ütötte be a labdát a kapuba.

A visszajátszások alapján is úgy tűnt, kezezés előzte meg a találatot, a szurkolók a közösségi médiában őrjöngtek és a bírót szidták.

írta az egyik kommentelő.

"100 százalék, hogy kezezés volt, ez egy szégyen" - posztolta egy másik drukker.

Forrás