Vágólapra másolva!
A hazai 4-0-s siker után a Ferencváros idegenben is érvényesítette a papírformát, és, ha ezúttal nem is gólfesztivált rendezve, de végeredményben magabiztosan győzte le másodszor is az ír bajnok Shamrock Roverst, és jutott tovább ezzel a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójába.

Kiküldött munkatársunk helyszíni tudósítása Dublinból.

Ahogy egy évvel ezelőtt az Európa-liga rájátszásában, úgy ezúttal is 4-0-ra nyerte a Fradi a két csapat első, budapesti meccsét. A Klaksvík elleni BL-búcsú után valóságos gyógyír volt a lelkeknek a végeredmény és a mutatott játék is, a dublini visszavágó előtt pedig játékos és edző egyaránt azt ígérte, hogy egy agilis, a győzelmet szem előtt tartó Ferencváros fog pályára lépni a Tallaght Stadionban.

Az még az erősnél is erősebb túlzás lett volna, hogy "egész Dublin megmozdult" a meccs miatt, elvégre ez nem kelta foci, nem is rögbi, és nem is a válogatott játszik, ennek megfelelően visszafogott volt az érdeklődés. Mindkét részről. Míg tavaly vagy kétszázan szurkoltak a vendégszektorban, most jóval kevesebben vettek oda jegyet.

De azért találkoztunk olyan szurkolókkal, akik a hazai szektorba vettek jegyet, de a vendégbe igyekeztek.

A 12, illetve 7 éve Írországban élő Gábor és Dávid a klub ajándékboltja előtt álló szép nagyra nőtt biztonsági őrtől próbálta megtudni, hogy bejuthatnak-e a hazai szektorba? Persze, próbálják meg nyugodtan, érkezett a válasz, mi pedig azzal igyekeztünk segíteni, hogy elárultuk, perceken belül befut a csapat busza.

A Rovers ajándékboltjának azért elég jó forgalma volt csütörtökön Forrás: Origo

A két drukker elmondta szeretik a focit, de a munka miatt nem nagyon tudnak meccsekre járni, most viszont a Fradi miatt ezt is megoldották. A KÍ elleni kiesés elég rosszul érintette őket,

de két hét elteltével már visszatért az optimizmusuk, és határozottan állították, hogy nem csak a Rovers ellen, de a következő körben is továbbjut majd a Fradi.

Ez a nyári kupaszezon a Fradinak egyelőre inkább őszi - reméljük valóban lesz majd olyan is -, mert a feröeri nyolc fok, szakadó eső és viharos szél után, ezúttal is októberi hűvös, és random szakadni kezdő eső fogadta a csapatokat.

Nem szépek a kilátások, de, amíg csak az időjárásról mondhatjuk ezt, nincs nagy baj, gondoltuk Forrás: Origo

A meccs előtti zenés felvezetés egyik három percében a nagyszerű The Coral nevű zenekar Dreaming of You című dala szólt a hangszórókból. Hogy miről álmondnak a Tallaght Stadionban, az nem tudjuk, de azt azért sejtjük, hogy nem egy újabb Fradi elleni párharcról...

Máté Csaba, a Fradi edzője a meccset megelőző sajtótájékoztatón már jelezte, hogy lesz változás a kezdőben a budapesti felálláshoz képest, és így is lett, igaz csak egy helyen változott a tizenegy: Abu Fani helyett Ben Romdhane került be a csapatba.

A Fradi kezdője tehát így nézett ki: Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, Cissé, Ramírez – Sigér, Ben Romdhane, Zachariassen – Marquinhos, Varga B., Traoré.

A melegíteni kifutó magyar csapatot nagyjából kéttucatnyian köszöntötték a vendég szektorból, ahol azért előkerült egy magyar zászló is.

1. félidő

Jól mondta Máté Csaba, hogy a Budapesten látottnál biztosan agresszívebb, támadóbb felfogásban játszik majd a Rovers, és telitalálat volt a jóslata. Bár egy Fradi-lövéssel indult a meccs, de csak Dibusz Dénes két emberfeletti bravúrjának és a felső lécnek volt köszönhető, hogy az első negyedóra végén még 0-0-állt az eredményjelzőn.

Dibusz Dénes ismét bizonyította a klasszisát Forrás: Origo

A 22. percben Makreckis szép cselek után szinte az alapvonalig jutott, a beadását azonban kivágták, majd Ben Romdhane eltörte a labdát egy jó lövés helyett. A 28. percben Adama Traoré próbálkozott szinte ugyanonnan, ahonnan percekkkel korábban a marokkói-lett csapattársa, és meg is lepte Pöhlst, aki majdnem beütötte a labdát a saját kapujába.

Ahogy az első meccsen, úgy ezúttal is félóra eltletével jött az első gól, amit megint a Ferencváros, és de ezúttal Kristoffer Zachariassen szerzett vezetést!

Traoré indította Varga Barnabást, a középcsatár szépen pörgette tovább a labdát, az érkező norvég támadó pedig kapura lőtt, a két védőn is megpattanó labdát nem védhette a hazai kapus.

Zachariassen (elől, sötét mezben) gólja megnyugtatta a Ferencvárost Forrás: Origo

A hazai szurkolók lelkesedése is alábbhagyott, a gól után pedig bár megpróbáltak magasabban letámadni az írek, már egyértelműen a Fradi irányította a meccset. És, ha Sigér Dávid a 38. percben kicsivel jobban tudja helyezni bombáját, végképp elcsendesíthette volna a hazai szurkolókat. De így sem volt okunk panaszra, összességében magabiztos játékkkal, és 1-0-s (összesítésben pedig 5-0-s) előnnyel mehetett szünetre a Fradi.

2. félidő

Szünetben Owusu Kwabena, Pászka Lóránd, Anderson Esiti és Lisztes Krisztián is kint maradt melegíteni, azaz várható volt, hogy Máté Csaba rövidesen több helyen is változtatni fog, pláne, hogy asszisztense, Leandro hosszasan magyarázott különösen előbbi kettőnek.

Kevesen voltak a Fradi-drukkerek, de így is lehetett hallani a hangjukat Forrás: Origo

És valóban, Ramírez és Traoré helyére érkezett a második félidőre Pászka és Owusu, míg Sigért Esiti váltottaa, játék képe pedig hasonlított az első félidő elején látottakra: a szünetben kipihente magát a Shamrock, így ismét aktívabbak voltak az írek, de most már a Fradi is jobban koncentrált, így komoly veszély nem alakult ki Dibusz kapuja előtt.

Sőt, az 59. percben egy gyönyörű támadás után Owusu lőhetett 12 méterről, de egy hazai védő blokkolni tudta a gólt ígérő kísérletet. A Fradi is fentebb húzódott, hogy ne tudják az írek könnyen kihozni a labdát. A 64. percben viszont történt egy kis baj: egy sprintet követően Ibrahim Cissé a combjához kapott, és jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot. Máté Csaba le is hozta a védőt, akinek a helyére Mats Knoester érkezett,

és vele együtt a Varga Barnabást váltó Lisztes Krisztián is pályára lépett.

A 72. percben egy villámgyors Fradi támadás végén Owusu bombázta szét a felső lécet, igaz, Pöhls keze is benne volt, hogy maradt a 0-1, mert ő tolta a labdát a lécre.

A hajrához közeledve kezdett paprikás lenni a hangulat, egyre több lett a kemény belépő, de a lengyel játékvezető nem fújta szét a meccset, csak akkor sípolt, ha a becsúszó láb valóban nem találkozott a labdával.

A 83. percben izgulhattunk, a következőben pedig bosszankodhattunk: előbb egy ír beadás kanyarodott veszélyesen Dibusz kapuja elé, majd Owusu gólját vette el les miatt a bíró. A lelátóról nem tűnt lesnek a szituáció, de ezen kár lett volna bosszankodni. A 86. percben Lisztesnek is volt egy lövése, de a középre tartó labdát biztosan védte Pöhls.

Ahogy a Ferencváros is nagyon biztosan, 6-0-s összesítéssel jutott tovább a selejtező harmadik fordulójába, ugyanis a 90. percben még Samy Mmaee is betalált.

Eredmény, Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Shamrock Rovers (ír) - Ferencváros 0-2 (0-1)
Dublin, Tallaght Stadion, v.: T. Musial (lengyel)
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, Cissé (Knoester) 66.), Ramírez (Pászka 46.) – Sigér (Esiti 46.), Ben Romdhane, Zachariassen – Marquinhos, Varga B. (Lisztes 66.), Traoré (Owusu 46.).
Shamrock: Pöhls - Cleary, Lopes, Hoare (Finn 71.) - Gannon, Noonan (Burt 62.), Poom, O'Neill (Watts 46.), Cruise - Kenny (Greene 62.), Burke.
gól: Zachariassen 30., Mmaee 90.

Továbbjutott a Ferencváros 6-0-s összesítéssel, és a követező fordulóban Máltára utazik, ahol a grúz Dinamo Tbiliszit búcsúztató Hamrun Spartans vár rá.