Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 3-0-ra legyőzte az Aston Villát az Anfielden. Mindezt úgy, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya a harmadik percben egy bombagóllal megszerezte első liverpooli találatát, ami azt jelenti, hogy 11 év elteltével újra magyar gól született a Premier League-ben. A találkozó után Szoboszlai a Liverpool honlapjának beszélt az érzéseiről és a korábbi sikertelen próbálkozásairól.

A találkozó harmadik percében Trent Alexander-Arnold jobb oldali szöglete mindenki feje előtt elment, a hosszú oldalon azonban Szoboszlai Dominik érkezett a lecsorgó labdára, és a rosszabbik lábával 16 méterről a kapu bal oldalába bombázott.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem az első gólomat az Anfielden. Azt hiszem, nem is kívánhatnék mást"

– kezdte az értékelést Szoboszlai, aki elmondta azt is, hogy a Liverpool nagyon jól teljesített csapatként az Aston Villa elleni meccsen.

Szoboszlai Dominik ezzel Gera Zoltán, Priskin Tamás és Buzsáky Ákos után a negyedik magyar lett, aki gólt lőtt a Premier League-ben.

Éppen ezért nagyon igyekeztem, hogy jól találjam el a labdát, és kapura menjen – bejött" – folytatta a magyar válogatott csapatkapitánya.

Szoboszlai Dominik megszerezte első gólját a Liverpoolban Forrás: Liverpool FC/Twitter

A Liverpool négy forduló után még veretlen a Premier League-ben. Szoboszlai úgy érzi, hogy csapata kellő minőséggel és mélységgel rendelkezik.

„Remek keretünk van. Joel Matip kiválóan játszott kezdőként és végigjátszotta a mérkőzést, míg Joe Gomez minden labdáért megküzdött.

– Szoboszlai, aki a 900. liverpooli gólt lőtte a Jürgen Klopp érában.