A magyar kapitány magának diktálta a lemondását a botrányos bolgárok elleni meccs után
Legutóbb az 1972-es labdarúgó Európa-bajnokságért kiírt selejtező során tudott csoportja élén végezni a magyar válogatott. Az azóta eltelt 52 év alatt ez soha nem sikerült, sőt, kontinensbajnokságon is 44 év szünet után, 2016-ban szurkolhattunk legjobbjainknak. Sokat kellett tehát várni, de most, több mint fél évszázaddal később ismét megnyerheti csoportját a magyar csapat.
Mindössze a negyedik labdarúgó Európa-bajnokságot rendezték 1972-ben. Akkor még csak 32 válogatott nevezett (gyakorlatilag ennyi ország volt a kontinensen), a csapatokat nyolc darab négyes selejtezőcsoportba sorolták, mindegyikből az első jutott tovább. Magyarország az akkori erőviszonyokat tekintve nem került erős kvartettbe,
Franciaország, Bulgária és Norvégia ellen kellett kiharcolnia a legjobb nyolc közé jutást.
Az első mérkőzést Norvégiában játszotta a válogatott, abban az Ullevaal-stadionban, melyben 45 évvel később Kleinheisler László emlékezetes góljával 1-0-ra nyert pótselejtezőn, így lehetett 1972 után ismét kontinenstornán 2016-ban. Ám míg utóbbi esetben 24 csapat vett részt a végjátékban, addig az előbbiben csak négy, de ne szaladjunk ennyire előre.
A másodállású kapitány szófiai bukása
Most csak rögzítsük a tényt, hogy 1970. október 7-én a magyar válogatott
oslói 3-1-es győzelemmel kezdte a selejtezőt,
ami abszolút papírformának számított, mert az északi ország nemzeti csapatát akkor még amatőr focistákból verbuválták. Nálunk pedig olyanok szerepeltek, akik a fociért kapták a fizetésüket. A meccs előtt a magyar utánpótlás válogatott mégis kikapott norvég kortársaitól, és ezt követően az MLSZ akkori elnöke, Terpitkó András meglehetősen szkeptikusan beszélt a sajtónak erről:
A norvég játékosok elkéredzkedtek a munkahelyükről, legyőzték az NBI-es játékosokkal felálló utánpótlás csapatunkat, aztán rohantak vissza dolgozni."
Az elnök szavai tulajdonképpen rímeltek az akkori közhangulatra, amely egyre inkább szembefordult a focistákkal. Ezért volt nagyon fontos ott lenni az Eb végjátékában! Ehhez pedig megadta az alapot a biztos oslói győzelem, mely annyira papírforma volt, hogy egy helyi lap
„magyar labdazsonglőröknek" nevezte a játékosokat.
A találkozót a hazaiak annyira komolyan vették, hogy V. Olaf király is a nézőtéren szurkolt. Hiába, Magyarország győzelemmel kezdte a sorozatot. Majd kisebb hazai kudarccal folytatta. A Népstadionban csak
1-1-et sikerült játszani Franciaországgal,
pedig a '80-as évek eleje óta folyamatosan a világ közvetlen élvonalába tartozó ország akkori válogatottja még csekély eséllyel lépett fel nálunk. Az ellenfél játékosai közül a futballt közepesen ismerők számára csak Djorkaeff neve tűnik ismerősnek, de ő nem a később mindent megnyerő Youri, hanem az édesapja, Jean. Vagyis
akkor még senkinek nem mondott semmit a Djorkaeff név,
a kapus Georges Carnus nevét is csak azért őrizte meg a magyar sporttörténelem, mert a mérkőzés után azt mondta, hogy a sárga mezét otthon vitrinbe helyezi, mert még soha nem védett olyan jól, mint Budapesten. Ez sokat elárul a mérkőzés alakulásáról, de a tény ettől még nem változott, kisebb lépéshátrányba került a válogatott. Érezte ezt a szövetségi kapitány, Hoffer József is, aki ezt mondta:
Tudtam, hogy jó ez a francia csapat! Kitűnő, egységes csapat, jól védik kapujukat, gyorsan és sokat mozognak...Most már idegenből kell az itthon elvesztett pontot visszahozni."
Döbbenet Szófiában
Vagyis az 1972-es selejtezősorozatot ugyanúgy egy győzelemmel, és egy döntetlennel kezdte nemzeti csapatunk, ahogy a mostani sorozatot. Ám 1971. május 19-én olyan dolog történt, amit most Szófiában el sem tudunk képzelni:
Bulgária 3-0-ra legyőzte Magyarországot.
Ráadásul „lefocizta", a közvélemény még a néhány évvel korábbi, marseille-i kudarcnál is súlyosabbnak ítélte ezt.
A legszörnyűbb ebben az volt, hogy a kiváló játékosokból állt a csapat, ám több focista minimálisan sem tartotta be a taktikai utasításokat. A kapitány azt kérte, hogy a középpályások sok, rövid passzal építsék a támadásokat, erre ők hosszan ívelgettek a vizes, csúszós talajon. Ezt a fegyelmezetlenséget is nehéz elképzelni manapság, és mivel akkoriban csak két cserére volt lehetőség
a kispadról csak minimálisan lehetett belenyúlni a meccsbe.
Terpitkó András, az MLSZ elnöke ezen meccs után sem dícsérte a focistákat:
Szív és akarat nélkül, ilyen sorsdöntő mérkőzésen, nem lehet sikerrel felvenni a küzdelmet egy lelkes, harcos, kemény, otthon játszó csapattal szemben. Ilyen arányban is megérdemelten győzött a bolgár csapat."
Hoffer József szövetségi kapitány a sportlap helyszínen tartózkodó újságírójának ezt mondta:
Minden tekintetben jobbak voltak a bolgár labdarúgók. Ezek után bizonyos következtetéseket le kell vonnunk."
A maga részéről a következtetéseket azonnal le is vonta, és erről – szó szerint – saját maga tájékoztatta az országot. Hoffer ugyanis főállásban az MTI sportrovatának a vezetője volt. Miután az 1970-es világbajnokságra nem jutott ki a válogatott a szövetségben kimondták, hogy nem kell főállású kapitány.
Így került a posztra a távirati iroda újságírója.
Ám utólag úgy tűnik, hogy a „szakma" összezárt, és igyekezett őt kilátástalan helyzetbe hozni. Ez igaz lehetett az utasításait be nem tartó focistákra, és félő, hogy néhány klubedzőre is. A „lázadók" elérték a céljukat, a szófiai súlyos vereségnek a világtörténelemben példátlan következménye lett:
a szövetségi kapitány gyakorlatilag saját magának diktálta le a felmondását.
Ugyanis a lefújás után néhány perccel a Hoffer József vezette MTI-sportosztály világgá kürtölte a Hoffer József, szövetségi kapitány távozásáról szóló hírt.
Hoffer megbukott, a sikerek visszatértek
Helyére az edzőlegenda, Illovszky Rudolf érkezett. A helyzet nem volt reménytelen, ugyanis Magyarországnak, Franciaországnak és Bulgáriának egyaránt 3-3 pontja volt (két pont járt a győzelemért), ugyanis a minket simán legyőző bolgár csapat nem bírt otthon Norvégiával.
Négy hónappal a szófiai szenvedés után
a bolgárok elleni hazai meccsen sikerült visszavágni azért a vereségért.
Eleinte Pesten is Bulgária volt aktívabb, ám a második félidő elején két védőnk, Juhász Péter és Vidáts Csaba is gólt szerzett, így leráztuk a balkáni válogatottat, majd két héttel később, a mindent eldöntő párizsi csata után a franciát is.
Bene Ferenc talán élete legszebb gólját szerezte a 35. percben, és még az első félidőben Zámbó Sándor is betalált. Egyértelmű siker született. Így gondolta ezt a régi-új kapitány, Illovszky Rudolf is:
A franciák azt nyújtották, amit vártam: technikás, jól képzett labdarúgók. Volt időszak, amikor nagy lendülettel és veszélyesen támadtak, de csatáraik nem boldogultak a védelmünkkel. Megérdemelten győztünk!"
Nem cáfolta meg a mondatait a hazaiak játékosa, „Djorkaeff-apuka" sem:
Ez a magyar csapat sokkal jobb volt, mint amellyel a Népstadionban találkoztunk. Győzelmének jogosságához nem fér kétség."
Így az utolsó, Norvégia elleni találkozó előtt óriási lépéselőnybe került a magyar válogatott, ám a meccsek furcsa sorrendje miatt nem ünnepelhetett egy esetleges siker esetén sem. Ugyanis a két francia-bolgárra csak azt követően került sor, hogy a mieink befejezték a selejtezőket. Ez annyira vicces mai ésszel gondolkozva, de az nem volt vicces, hogy ha ugyanaz a csapat nyerte volna a két francia-bolgárt, akkor a gólkülönbség dönt a magyar válogatott, és az ebben a párharcban négy pontot szerző gárda között. Mai fejjel azt mondanánk:
„mindenki a stadionba", és szurkoljunk a minél nagyobb különbségű győzelemnek,
de a furcsa cél ellenére mindössze 30.000 néző jött össze a mai Puskás Arénánál nagyobb befogadóképességű Népstadionban. Október 27-e volt, hűvös este, de emlékezhetünk rá, hogy idén mennyi idő alatt fogyott el az összes jegy a vasárnapi (november 19!) Montenegró elleni hazai meccsre!
A 30 ezer fagyoskodó két Bene Ferenc, és egy-egy Dunai Antal és Szűcs Lajos gólt láthatott, továbbá egy kihagyott Bene-büntetőt. A világklasszis csatár szomorúan mondta a meccs után:
Nem értem, nem értem. Az edzésen öt-öt 11-est rúgtam Géczinek és Rothermelnek, és egyszer sem hibáztam. Remélem nem ezen múlik majd a továbbjutásunk."
Nem ezen múlt. Ugyanis vetélytársaink mindkét meccsén az otthon játszó nyert 2-1-re, így Magyarország csoportját megnyerve bejutott a legjobb nyolc közé.
Csoportelsőség fél évszázados szünet után
Azóta 12 Eb-selejtező sorozatot rendeztek, és Magyarország ezek során soha nem tudott csoportja élén végezni.
Második is csak az 1976-os, és az 1980-as kvalifikáció során volt, amikor még csak 32 válogatott nevezett a mostani 53-al szemben. Háromszor lett harmadik a csoportjában, hatszor negyedik és 2008-as kvalifikáció során hatodik.
Ezt a vesszőfutást tekintve még jobban felértékelődik az idei szereplés!
Végezetül egy bekezdés erejéig térjünk vissza az 1972-es selejtezőkhöz. Mivel a végjátékot akkor még csak négy csapattal rendezték, a nyolc csoportgyőztesnek kétmérkőzéses párharcot kellett vívnia az Eb-részvételért. Magyarország Romániával került össze, és a budapesti mérkőzés 1-1-e után Bukarestben 2-2 lett. Nem számított az idegenben szerzett több gól, de nem hosszabbítás következett, hanem három nap múlva egy harmadik meccs semleges helyszínen, Belgrádban.
Ezen 2-1-re nyert a magyar válogatott, és ezzel bejutott az Eb mezőnyébe,
vagy mondjuk így – mert jobban hangzik! – elődöntőbe került a kontinensviadalon. Azt az elődöntőt kevesebb, mint egy hónappal később, június 17-én rendezték, és ezen Magyarország egy „agyonnyert találkozón" kikapott a Szovjetuniótól 1-0-ra. Majd a bronzmérkőzésen – akkor még ilyen is volt – vereséget szenvedett a házigazda Belgiumtól is. A televízió 1972-es szilveszteri műsorában az Eb-elődöntős, és olimpiai ezüstérmes válogatotton köszörülte a nyelvét több humorista is.
Ma vajon mekkora ünneplés lenne, ha Marco Rossi „fiai" elődöntőt vívnának jövőre Németországban?