Vágólapra másolva!
Herczig Norbert háromszoros magyar bajnok raliversenyző szerint rendkívül megerősödött az országos bajnokság mezőnye.

- jelentette ki az M4 Sport Sportreggeli című csütörtöki műsorában a három futam után 16 pontos előnnyel élen álló pilóta.

A hétvégén sorra kerülő Székesfehérvár-ralira készülő páros navigátora, Bacigál Igor sikerük egyik titkának az összeszokottságot nevezte, ugyanis 2012 óta versenyeznek együtt.

Hadik Andrást tartja legnagyobb riválisának a 2009, 2015 és 2016 után negyedik bajnoki címéért küzdő Herczig,

de szerinte mások is beleszólhatnak a küzdelembe, mert négy-öt ugyanolyan erősségű autó van a mezőnyben.

Herczig Norbert és Bacigál Igor 2012 óta versenyeznek együtt Forrás: rvo.hu

Az idei sorozat hét versenyéből ez lesz a negyedik, az eddigi háromból két aszfaltos és egy murvás volt, a Herczig, Bacigál duó pedig mindkét talajon egy-egy sikert könyvelhetett el.

A Székesfehérvár-ralin 12 gyorsasági szakasz mellett idén is megrendezik a belvárosi SuperSpecial etapot.

Herczig érdekességként megemlítette, hogy 16 év után visszakerült a programba a kincsesbányai etap, de hiába találtak belső kamerás felvételt róla, ezúttal fordítva mennek majd a pályán.