Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Gyúlékony folyadékot öntöttek egy utasra a metrón New Yorkban

Vágólapra másolva!
Egy New York-i férfi égési sérüléseket szenvedett, miután egy hajléktalan férfi gyúlékony folyadékot öntött rá a metrón.
Vágólapra másolva!

Egy férfit azzal vádolnak, hogy szombat délután felgyújtotta egy metró utasát valamiféle gyúlékony folyadékkal. 

A New York-i rendőrség szerint ugyanaz az elkövető állt egy néhány hónappal ezelőtti hasonló támadás mögött is.

A rendőröket egy támadáshoz hívták ki a Houston Street állomásra. Amikor megérkeztek, a 23 éves Alijaj Petrit látták, aki félmeztelenül állt a peronon és súlyosan megégett a teste.

A nyomozók szerint egy hajléktalan férfi, (a 49 éves Nile Taylor) gyúlékony folyadékot öntött az áldozatra, majd lelépett.

Taylort később letartóztatták és vádat emelnek ellene, többek között testi sértés kísérlete, gondatlan veszélyeztetés és gyújtogatás miatt. 

Az áldozat a NewYork-Presbyterian kórházban lábadozik, és várhatóan felépül.

A nyomozók szerint még februárban Taylor gyúlékony folyadékkal teli, égő konzervdobozokat dobált egy csoport emberre is, akik a déli irányú 1-es vonat peronján álltak a West 28th Street állomáson - írta a CBS.

Erőszakos bűncselekmények a metrón

Az év elején lövöldözés tört ki egy New York-i metrón, egy ember meghalt. A metrón óriási pánik tört ki. Egy nő egy sikítozó gyerekkel a kezében rohant ki a metróból. Egy 61 éves szemtanú két tinédzsert látott veszekedni, majd legalább hat lövés dördült el. 

Arról is beszámoltunk, hogy egy férfi égő konzervdobozokat dobált az utasokra a metróállomáson New Yorkban. Az elkövető valószínűleg ugyanaz a hajléktalan férfi, aki a mostani incidensért is felel.

Halálosan megkéseltek egy nőt a metrón Los Angelesben áprilisban. A gyanúsítottat őrizetbe vették.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről