Társoldalunk:

Lenyomta Kanadát a pólóválogatott

2012.06.05. 9:11

A londoni olimpiára címvédőként készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 13-9-re nyert a kanadai nemzeti csapat vendégeként Vancouverben. A korábban az Egyesült Államokban turnézó csapat először nyert meccset a tengerentúlon.

Kanada - Magyarország 9-13 (2-0, 1-2, 3-7, 3-4)
A magyar góldobók: Kiss G. 4, Biros, Hosnyánszky 2-2, Steinmetz Á., Hárai, Vámos, Varga Dénes, Szivós

Kemény Dénes csapata a mérkőzés felénél még egygólos hátrányban volt, ám a harmadik negyedben hétszer talált a kanadai kapuba, ezzel el is döntötte az összecsapást. A mérkőzés legeredményesebb magyar játékosa, Kiss Gergely négy gólt szerzett.

"Döcögve indult a meccs, a további sok munka látszott a csapaton, mert itt még jobbak az edzésfeltételek, mint Amerikában voltak, úgyhogy ezt kihasználjuk" - értékelt a válogatott honlapján Kemény. "A mérkőzéen elkövetett hibákat megpróbáljuk kiküszöbölni, nyilvánvaló nehézség volt, hogy nagyon sokat védekeztük emberhátrányban és túl sokszor akadtak meg a támadásaink támadófault miatt, ezen is dolgoznunk kell majd."

A magyar válogatott szerdán még egy mérkőzést játszik Kanadával, majd másnap utazik haza. Korábban az Egyesült Államokban kétszer is kikapott a házigazdától, míg a horvátokkal döntetlent játszott.