Társoldalunk:

Kezd zavaróvá válni a Fair Play-díj a magyar tollasozónak

2016.08.11. 18:27

Bár első riói mérkőzését elvesztette a tollaslabdázó Sárosi Laura, sokan mennek oda hozzá, gratulálni neki, amiért egy Fair Play-díjas cselekedettel kisegítette német ellenfelét az Eb-n. A gond csak az, hogy valamiért azt gondolják az emberek, ő a sportszerű gesztus miatt ajándékba kapta az olimpiai részvételt.

Amikor az ember a balatoni strandon két lángos között ütöget egyet a haverjával, hajlamos azt gondolni, hogy tud tollaslabdázni. Aztán egyszer kipróbálja magát egy gyakorlott ellenféllel szemben, és úgy kikap, hogy pontot is csak akkor tud csinálni, amikor a másik elrontja a szervát. 

Lecsapás 498 km/h-val

Szóval kellőképpen elvették a kedvem a játéktól, de Rióban adtam egy esélyt a tollasnak, már csak azért is, mert egyrészt ez egy elképesztően látványos sport – az az adat például félelmetes, hogy 498 km/h-val száguldott a leggyorsabban megütött labda –, másfelől pedig 1996 óta először fordul elő, hogy magyar játékos szerepel az olimpián. 

A 23 éves Sárosi Laura neve most már sokaknak ismerősen cseng, igen, ő az a játékos, aki Fair Play-díjat kapott, amiért az áprilisi Európa-bajnokságon odaadta a cipőjét német ellenfelének. Aki aztán legyőzte őt, és akkor úgy tűnt, Sárosi saját magát hozta nehéz helyzetbe a végtelenül sportszerű gesztussal, mert benne volt a pakliban, hogy lemarad az olimpiai kvótáról. 

Azt hiszik, ajándékba kapta az olimpiai részvételt

Végül szerencsére kivívta a részvételt, méghozzá a világranglista alapján, vagyis nem a nemzetközi szövetségtől kapott szabadkártya révén jutott ki Rióba. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert újságírók és a mezőny többi tagja is összemosta a Fair Play-díjat és a kijutást, mintha nem alanyi jogon jutott volna ki Rióba, hanem amolyan ajándékként. 

20 év után jutott ki ismét magyar tollaslabdázóForrás: MTI/Illyés Tibor


"Többször is szóba került Rióban az Eb-n történt eset, gratuláltak, hogy emiatt jutottam ki, ami elég rosszul esik, mert olyan, mintha nem a világranglista alapján lennék itt,  hanem a Fair Play-díj miatt. Egy indiai tévés is azt kérdezgette, hogy milyen érzés ezért szabadkártyát kapni, szóval ez kezd egy kicsit zavaró lenni, hogy ezt hozták ki az egész sztoriból" – mondta Sárosi az Origo tudósítójának az első riói meccse után. 

Az indiai hozta a papírformát

A meccsen nem sikerült meglepnie a kétszeres vb-bronzérmes Pusarla Venkata Sindhut. Az indiai végig irányította a meccset, hol bepöttyintette a labdát a háló mögé, hol hatalmas lecsapásokkal szerzett pontot. Az első szettet 21-8-cal söpörte be, aztán a második elején nagyon jól kezdett Sárosi, vezetett 1-0-ra és 4-3-ra, volt 5-5 is az állás, aztán megint erődemonstrációt tartott Pusarla, a 21-9-cel záruló második játszmával a meccset is behúzta. 

Becsülettel küzdött az erős ellenféllel szembenForrás: MTI/Illyés Tibor


"Fura volt felmenni a pályára, és ennyi ember előtt játszani. Nehezebb úgy kiállni, hogy tudom, 55 hellyel előrébb van a világranglistán, mint én, és sokkal tapasztaltabb játékos. Végig nagyon izgultam, 

tényleg más az olimpián játszani, mint egy európai vagy akár dél-amerikai versenyen. Azokon a tornákon nem szoktam top tízes ellenfelekkel összekerülni, ez még egy másik szint, még nem az enyém. De lehet, ha kijutok Tokióba, a következő olimpiára, akkor már az lesz" – mondta Sárosi. 

Még a légkondi is nehezítette a dolgát

A magyar versenyzőnek azzal is meg kellett küzdenie, hogy a légkondi be volt kapcsolva a teremben, ami bizony a labda röppályájára is befolyással volt, hol felgyorsította, hol lassította. Ezzel a vereséggel azonban még nem ért véget Sárosi Laura számára az olimpia, még vár rá egy meccs a kanadai, hongkongi születésű Li ellen.

Látványos jelenetekben nem volt hiányForrás: MTI/Illyés Tibor


Li nyert már Nemzetközösségi Játékokat és pánamerikai bajnoknak mondhatja magát, ez sokat elmond az esélyekről. "Egy hónapja játszottam vele egy kanadai verseny negyeddöntőjében, 21-13, 21-15-re kaptam ki. Korábban ő is top tízes volt, úgyhogy a sorsolásom nem igazán szerencsés, de megteszem, amit csak tudok. Talán akkor már nem is izgulok majd annyira, mint most" – mondta Sárosi Laura.

Érzi még a kórházi napok hatását

Sárosinak nem csak a sorsolással volt pechje, az olimpia előtt öt napot kórházban töltött, vakbélgyulladásra gyanakodtak az orvosok, de végül kiderült, hogy egy vírusos hasi nyirokcsomó-gyulladás okozta a panaszait. "Érzem még a kórházi napok hatását, le is fogytam, nem érzek elég erőt magamban, de örülök, hogy itt lehetek" – mondta erről.