Vágólapra másolva!
Mike Keenan, a Florida Panthers edzője most jött rá, mennyire jó csapata volt tavaly. A Boston Bruins - innen rúgták ki Keenant, amiért képtelen volt bevezetni a playoffba az együttest - pénteken Miamiban vendégeskedett, és 7-1-re győzött. Gólnál csak kiállítás volt több, összesen 118 perc időtartamban, és ebből 100 egyedül a harmadik negyedben.

A vendégek Murray, Thornton, Knuble sora remekelt, ők hárman együtt tizenhárom pontot szereztek, mégpedig ilyen megoszlásban: Thornton öt gólpassz, Murray két gól, három gólpassz, Knuble két gól, egy gólpassz. Thorntonnak az öt assziszt karriercsúcs, Knuble pedig csak Szamszonov sérülése miatt kerülhetett be az első sorba.

Az Atlanta gólzáporos meccsen 5-4-re verte a keleti főcsoport éllovasát, a Torontót. A 37 éves Ray Ferraro beütötte karrierje 400. gólját - 66 ilyen játékos van az NHL történetében -, a másik négy hazai találaton két újonc, az orosz Ilja Kovalcsuk és Dany Heatley osztozott, s még egy-egy gólpasszt is hozzátettek a termésükhöz.

A Washington Dallasban győzött 3-2-re, ami meglepetés, még akkor is, ha a siker "csak" a hosszabbításban született. Az idén gyengélkedő vendégek feltámadásában oroszlánrésze volt a gólt és gólpasszt jegyző Jaromir Jagrnak. Annak ellenére, hogy tizenöt győzelem mellett tizenhét vereség van a fővárosiak idei mérlegén, a "hosszabbításos" meccseiken még veretlenek: tízből négyszer győztek, hatszor remiztek. A nyerő gólt Ken Klee ütötte a hosszabbítás harmadik percében.

A Rangers ugyan győzött San Joséban, de úgy, hogy három legjobbját nélkülöznie kellett. A 41 éves Mark Messier sérülés miatt jégre sem lépett, Theoren Fleuryt szándékos sérülésokozás kísérlete miatt az első harmad végén végleg kiállították, Eric Lindros pedig kapott egy akkora bodicseket az első játékrész vége felé, hogy a továbbiakban már nem kockáztatták a játékát. Ez érthető is, mert a 28 éves center 1998 és 2000 között két év alatt hat agyrázkódást szenvedett.

Hihetetlenül szoros az állás a keleti főcsoport élén: vezet a Toronto 48 ponttal, a Rangersnek, a Bostonnak és a Carolinának 47-47 pontja van. Nyugaton nagyon elhúzott a Detroit (58), a Chicagónak 50, az Edmontonnak 49, a bajnok Coloradónak 48 pontja van.

Eredmények:
San Jose Sharks - New York Rangers 3-5
Gólütők:
Bradley, Graves, Matteau, ill. Malahov, Samuelsson, Dvorak, Malhotra, McCarthy

Phoenix Coyotes - Philadelphia Flyers 4-2
G.:
Handzus, Briere 2, May, ill. Recchi 2

Edmonton Oilers - Minnesota Wild 3-2
G.:
Moreau, Grier, Comrie, ill. Gavey, Brunette

Dallas Stars - Washington Capitals 2-3
G.:
Hogue, Sim, ill. Hrisztics, Jagr, Klee

St. Louis Blues - Montreal Canadiens 3-0
G.:
Salvador, Mayers, Long

Florida Panthers - Boston Bruins 1-7
G.:
Jokinen, ill. Knuble, Guerin, Murray 2-2, Zamuner

Atlanta Thrashers - Toronto Maple Leafs 5-4
G.:
Kovalcsuk, Heatley 2-2, Ferraro, ill. McCabe 2, Renberg, Sundin

Korábban:

Detroitban termelik a gólokat

Ch.Gáll András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!