Vágólapra másolva!
Szakemberek előrejelzése szerint minden idők egyik legkiegyensúlyozottabb férfikosárlabda-bajnoksága lehet a 2002/2003-as idény, amely pénteken a Debrecen  Atomerőmű felett aratott győzelmével (87-80) vette kezdetét.

Nem került könnyű helyzetbe Zsoldos András, a Falco KC vezetőedzője sem, aki egész "zsoldos csapatot" tesztelhetett. A szombathelyi tréner helyzetét nehezítette ugyanis, hogy a légiósok néha szó nélkül leléptek a vasi megyeszékhelyről, így gyakorlatilag meg sem nézhette őket tüzetesebben.

A bosnyák Ramiz Sujanovic, a horvát Jadranko Smojvert, valamint a próbajátékon megfelelő, mégsem kellő amerikai Greg Harrington után honfitársa, Bryan Heinle (24 éves, 206 cm) és Gerald Eaker (29, 208) szerződött Szombathelye, míg a román Antonio Alexe meghosszabbította szerződését az együttessel.

Próbajátékosok a Falcóban/sport/csapat/kosarlabda/20020820probajatekosok.html

A gárda egyébként szintén felemásan szerepelt a felkészülés tornákon. A kaposvári Grand Casino-kupán a negyedik, utolsó helyet szerezte meg a csapat, a hazai pályán megrendezett 2. Falco-kupán a jugoszláv Vojvodina mögött a második lett (igaz a legeredményesebb játékos Heinle lett), míg a legutolsó, ausztriai portyán a Stahlbau Oberwart legyőzése (86-82) mellett hosszabbításban kikapott az Arkadia Traiskirchentől (115-112).

A 2002/2003-as keret:
Pankár Tibor, Kálmán László, Dénes Gábor, Henrik István, Kolesánszky Norbert, Horváth Bence, Molnár Gábor, Borszéki Csaba, Sallay Gábor Gráczer Zsolt, Antonio Alexe (román), Kiss Zoltán, Szegedi Gergő, Herczeg György, Gerald Eaker (amerikai), Brian Heinle (amerikai).