Vágólapra másolva!
A harmadik helyen végzett a divízió I-es világbajnokságon a házigazda magyar jégkorong-válogatott, miután a záró mérkőzésen kikapott az esélyesebb Lengyelországtól. A meccs után Hudák János, a magyar válogatott vezetője hivatalosan bejelentette, hogy a magyar csapat megóvja a mérkőzést, mert a lengyelek egyik kapusukat nem nevezték a találkozóra, s ez csak az utolsó játékrészben derült ki. A feljutást jelentő első helyet már vasárnap megszerző Kazahsztán százszázalékos teljesítménnyel nyerte a vébét, miután a záró napon Hollandia ellen is győzött. A litván válogatott búcsúzott a divízió I-es osztálytól, miután kikapott Romániától, és így az utolsó helyen végzett.
Forrás: MTI
Slabont, a harmadik gól szerzőjét Kangyal csak nézte
Divízió I-es jégkorong-világbajnokság, 5. forduló:
Lengyelország - Magyarország 3-1 (1-1, 2-0, 0-0)
gól:

Nagy iramban kezdtek a lengyelek, de Szuper jól védett, és társai is fegyelmezetten, kockázatot nem vállalva játszottak. Aztán a 16. percben egy gyors ellentámadás végén a hátvéd Horváth pontosan lőtt a bal alsó sarokba. A szünet előtt 34 másodperccel egyenlített az ellenfél: Szélig kiállításakor a kapu mögül visszatett korongot Plachta vágta a hálóba.

Ami a 2002-es hokivébén történt/sport/csapat/20030401amia.htmlMagyar hokisikerek/sport/csapat/20030401magyar.htmlKis jégkorong-história/sport/csapat/20030401kisjegkoronghistoria.htmlA vb menetrendje/sport/csapat/20030331adivizio.htmlJéghokis linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/szorakozas,_pihenes,_sport/sport/teli_sportok/jeghoki/

A második harmadban még nagyobb sebességre kapcsolt a rivális, sorra dolgozta ki a helyzeteket, és hibázásra kényszerítette a magyarokat. A 35. percben - 23 másodperc alatt - Garbocz és Slabon is betalált Szuper kapujába.

A vb utolsó játékrészében kiderült, hogy a lengyel kapust, Zborowskit nem nevezték a mérkőzésre, ezért el kellett hagynia a pályát. Óriási hiba volt a bírók részéről, hogy ezt nem a kezdés előtt vették részre. Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nem lenne tisztességes, ha óvna az együttes. Ennek ellenére mégis fog - derült ki a mérkőzés után. A nemzetközi szövetség később dönt az ügyben.

A hajrában sem változott a játék képe, a lengyelek megérdemelten szerezték meg a győzelmet és a második helyet.

Képgaléria a hokivébéről/sport/csapat/20030416friss.html

Jan Jasko, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a meccs után így értékelt: "A papírforma érvényesült, a kazah és a lengyel válogatott jobb volt nálunk. Olykor sok hibával játszottunk, máskor pedig remekül. Az elmúlt évhez képest fejlődtünk, de most ez kevésnek bizonyult még a második helyhez is."

További eredmények:
Kazahsztán - Hollandia 6-3 (3-2, 2-0, 1-1)
gól: Csiba (3., 29.), Krjazsev (10.), Szemenov (14., 43.), Kozlov (40.), illetve Livingston (9.), Eimers (11., 55.)

Románia - Litvánia 3-1 (2-0, 0-1, 1-0)
gól: Elekes (7.), Andrei (13.), Geru (60.), illetve Kuliesius (22.)

Az első öt percben a litvánok veszélyeztettek, de később lendületbe jöttek a románok, és kihasználva a védelmi hibákat, könnyedén elhúztak. A második harmadban valamelyest beleerősített a rivális, és szépített.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A záró felvonásban kockáztattak a litvánok, gólszerzési kísérleteik azonban rendre kudarcba fulladtak. A románok ugyan a hajrában büntetőt hibáztak, de így is nyertek - 24 másodperccel a vége előtt az üres kapuba lőtt Geru -, és bennmaradtak a csoportban, a litvánok pedig búcsúztak.

A végeredmény:
1. Kazahsztán 10 pont
2. Lengyelország 8
3. Magyarország 5
4. Hollandia 3
5. Románia 3
6. Litvánia 1

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött (holland-román 7-4).

A torna legjobbjai:
legjobb kapus: Szuper Levente
legjobb hátvéd: Tommie Hartogs (holland)
legjobb csatár: Fedor Poliscsuk (kazah)
gólkirály: Jevgenyij Koreskov (kazah)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!