Vágólapra másolva!
Rettentő nehéz ellenfelet kapott a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligájában versenyben lévő két magyar együttes, a Fotex KC Veszprém és a Pick-Szeged. Az európai kupanegyeddöntők hétfői bécsi sorsolásán a veszprémiek a spanyol Ciudad Reallal, a szegediek pedig a német SC Magdeburggal kerültek szembe. Az EHF-kupában a Dunaferr a tavalyi mumus orosz Lukoil-Dinamo Asztrahánnyal csatázik a négy közé kerülésért.

Nem kell bemutatni túlzottan a német Magdeburg csapatát sem, amely mind eredményességében, mind éves költségvetésében magasan a Szeged előtt jár. Ettől függetlenül igenis van esélye Kovács Péter tanítványainak, hiszen a Szeged mégiscsak a címvédő Montpellier testén át jutott tovább.

A Magdeburgot 1955-ben alapították, a keletnémet sportélet egyik meghatározó pillére volt, nem véletlen, hogy az NDK-érában tízszer volt bajnok (1970, 1977, 1980-1985, 1988, 1991) és ötször kupagyőztes (1970, 1977, 1978, 1984, 1990). Nemzetközi sikereinek kezdetét az 1999-es EHF-kupa-siker jelentette, akkor a spanyol CBM Valladolid ellen diadalmaskodtak a németek. 2001-ben a bajnoki cím és a Szuperkupa-elsőség mellett ismét az EHF-kupában ért a csúcsra az együttes, ezúttal a horvát RK Metkovic ellenében.

A Bajnokok Ligájában indulva aztán következett a nagy menetelés, amelynek során a csoporttalálkozók során és végül a fináléban is összetalálkozott a gárda a Fotexszel, ám a végső összevetésben a Magdeburg bizonyult jobbnak. Otthon ugyan a veszprémiek 23-21-re nyertek, a visszavágón azonban a Stefansson vezette hazaiak 30-25-re győztek, s övék lett a trófea.

A szezon elején öten távoztak a keretből, köztük a már említett Stefansson, aki éppen a Ciudad Realhoz szerződött, de eligazolt Christian Gaudin (Saint Raphael, francia) és Anthony Pistolesi (Ademar Leon, spanyol) is. Ugyancsak öten érkeztek: Johannes Bitter (Wilhelmshaven), Stephan Just (Eisenach), Robert-Ioan Licu (SV Post Schwerin), Vladimir Mandic (Partizan Beograd).

Idén a hazai bajnokságban három vereséget szedett össze a gárda (Eisenach, Kronau/Östringen, Kiel), jelenleg az ötödik helyen áll, ám a veszett pontokat tekintve, azaz ha sikerül legyőznie a Nordhorn együttesét az "elmaradt” mérkőzésen, akkor felzárkózik a listavezető Flensburg mögé.

A 2,5 millió eurós költségvetéssel bíró gárda a BL-csoportküzdelmek során mindössze egy vereséget szenvedett, igaz Barcelonában 38-25-re kapott ki. Csoportelsőként végezve a dán Skjern következett, s bár az első találkozót a dánok 30-25-re megnyerték, a visszavágón a németek 34-24-re diadalmaskodtak.

"Közhely, de a nyolc között már nincs könnyű ellenfél. Annak nagyon örülünk, hogy a címvédő Montpellier búcsúztatásával a negyeddöntőbe kerültünk, de az nem jó, hogy most a BL előző győztesével is szembekerültünk, ráadásul megint itthon kezdünk. Felkészülünk, és a maximumot kihozzuk magunkból. Jó lett volna, ha az RK Zagrebet kapjuk a sorsoláson. Sok sikert kívánunk a Veszprémnek és a Dunaferrnek" - nyilatkozta Lele Ambrus, a Pick Szeged technikai igazgatója.

Az SC Magdeburg játékoskerete a 2003/2004-es szezonban:
kapusok: Martin Ziemer, Johannes Bitter, Torsten Friedrich
mezőnyjátékosok: Bennet Wiegert, Christian Schöne, Stefan Kloppe, Vladimir Mandic (szerb), Grzegorz Tkaczyk (lengyel), Christian Sprenger, Yves Grafenhorst, Nenad Perunicic (szerb), Stefan Kretzschmar, Steffen Stiebler, Robert-Ioan Licu (román), Joël Abati (francia), Sigfus Sigurdsson (izlandi), Stefan Just, Christoph Theuerkauf, Oleg Kulesov (orosz), Andreas Rojewski, Robert Lux
edző: Alfred Gislason.