Következő mérkőzések
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Vágólapra másolva!

Botrányba fulladhat a hokivébé szervezése

Vita bontakozott ki Québec tartomány és a Kanadai Jégkorong Szövetség között arról, hogy a Québecben, 2008-ban rendezendő világbajnokságon milyen csapat képviselje a hazai színeket.

A francia ajkú és a szélsőségesek kívánalmai szerint a Kanadától való teljes függetlenségre vágyó tartományban felmerült annak lehetősége, hogy a vb-n a québeci válogatott lépjen jégre. A nemzetközi szövetség (IIHF) azonban gyorsan jelezte: szó sem lehet erről, hiszen csak önálló ország indíthat csapatot IIHF-rendezvényen.

Olyan megoldás azonban elképzelhető - ha a kanadai szövetség ebbe beleegyezik -, hogy a québeci együttes megmérkőzzön a többi tartományból verbuvált játékosok alkotta kanadai válogatottal, és a győztes vegyen részt a vb-n, ám kizárólag mint kanadai nemzeti csapat.

A 2008-as vb rendezését éppen azért kapta a sportág szülőhazájának számító Kanada, mert az IIHF abban az évben ünnepli megalapításának 100. évfordulóját.

Mindent egy helyen az Eb-ről