Vágólapra másolva!
Új csatárt igazolt az Alba Volán jégkorongcsapata, amely a támadósorát megerősítendő szerződést kötött a három világbajnokságon szereplő, s azokon két ezüstérmet és egy bronzérmet nyerő Toni Sihvonennel. A finn támadó első meccsén egy góllal és egy asszisztal járult hozzá a csapat második győzelméhez az Erste Bank Icehockey Ligában

A tapasztalt, 36 esztendős, 185 cm magas és 87 kg súlyú center igen gazdag és eredményes pályafutást mondhat magáénak.

1990-ben mutatkozott be a finn élvonalban és az elmúlt 17 évben szerepelt a Reipas Lahti, a TPS Turku, HIFK Helsinki, a Jokerit Helsinki, a Krpt Oulu és a Pelicans Lahti színeiben. Egyéves kitérője alkalmával belekóstolt a svéd elitbajnokságba, ahol az AIK együttesében remekelt.

Közben Kontinentális-kupa-döntőkben, BEK-döntőben és három A csoportos világbajnokságon is szerepelt, pályafutása 776 mérkőzésén 76 gólt ütött, 186-ot pedig előkészített.

x x x

Megszerezte második győzelmét az osztrák jégkorong-bajnokságban az Alba Volán: a magyar csapat a szlovén Olimpija Ljubljana otthonában diadalmaskodott. A székesfehérváriak új igazolása, a finn Toni Sihvonen két ponttal (1 gól+1 gólpassz) debütált.

Eredmény:
Olimpija Ljubljana (szlovén) - Alba Volan 1-4 (1-1, 0-3, 0-0)
gól: Kontrec (15.), illetve Palkovics (7.), Sihvonen (22.), Vaszjunyin (27.), MacSweyn (27.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!