Vágólapra másolva!
A sors fura fintora, hogy Wayne Gretzky éppen a Los Angeles Kings ellen szerezte meg edzői pályafutása 100. győzelmét az NHL-ben, ahol a csatárzseni távozása várnak arra, hogy ismét összejöjjön a nagy csapat. A Phoenix 4-0-s diadalában az egy gólt és két gólpasszt jegyző Radim Vrbata, valamint a 33 lövést hárító Mikael Tellqvist játszotta a főszerepet, a Coyotes ezzel az idényben mind a hatszor megverte eddig a Los Angelest, és ezeken a meccseken 21-7-es gólkülönbséggel bír.

Hat vereség után ismét visszatalált a győzelmi ösvényre a ligaelső Detroit, a michiganiek a Coloradót verték 4-0-ra, igaz, örömük nem lehet teljes, mert a csapatkapitány Nicklas Lidström térdsérülés miatt már az első harmadban levonult a jégről.

A svéd hátvédet Ian Laperriere kente a palánkra, ami nem igazán nyerte el a detroitiak tetszését, bár a játékvezető nem ítélt kiállítást az eset után. Lidström amúgy nem egy sérülékeny fajta, kemény, mint a svéd acél, 1991-es bemutatkozása óta mindössze 24 meccset hagyott ki, és szerencsére most sem szenvedett súlyos sérülést, a hírek szerint egy hét alatt felépülhet.

Egy másik veterán bekk, a 46 éves Chris Chelios nyitotta a gólok sorát az első harmad 13. percében, aztán az első felvonás utolsó percében a finn Valtteri Filppula éles szögből emelt a léc alá, megduplázva ezzel a Detroit előnyét. A második harmadban Henrik Zetterberg duplájával alakult ki a 4-0-s végeredmény, amihez kellett Chris Osgood 18 védése is, a kiváló hálóőr ezzel pályafutása során 47. alkalommal zárt kapott gól nélkül.

A harmadik harmad elején még 0-2-re állt az Islanders a San Jose ellen, de aztán a New York-iak megemberelték magukat, és kevesebb mint tíz perc alatt fordítottak. A Szigetlakók az első harmadot edzőjük, Ted Nolan nélkül játszották, a tréner ugyanis fiával, Jordannel folytatott telefonbeszélgetést, akinek csapattársa, Mickey Renaud, a Windsor Spitfires tehetséges játékosa hétfőn elhunyt.

"A fiam csapattársa és jó barátja volt, szörnyű, ami történt" - mondta Ted Nolan. "Néha vannak számomra sokkal fontosabb dolgok is, mint a hoki". Az Islanders zsinórban negyedszer nyert, és ezzel egy pontra van a rájátszást érő nyolcadik helytől a Keleti főcsoportban.

Forrás: Getty Images

A Devils csatárai tettek róla, hogy ne unatkozzon Grahame kapus

A New Jersey pedig élre ugrott Keleten a Carolina kiütésével, bár az Ördögök nem egyedül ülnek a trónon, mivel az Ottawának és a Montrealnak is 73 pontja van. Az mindenesetre a Devils malmára hajthatja a vizet, hogy a csapat az utóbbi időben parádés formában van, a legutóbbi 9 meccsből 14 pontot szerzett, és a Hurricanes ellen is simán ment minden, a vendégek 3-0 után tudtak csak túljárni a jól védő Martin Brodeur eszén, de Johnny Oduya gyorsan visszaállította a háromgólos különbséget, amit a végén Zach Parise toldott meg eggyel.

eredmények:
New Jersey Devils - Carolina Hurricanes 5-1 (2-0, 2-1, 1-0)
gól:
Zajac (2:02), Mottau (7:18, emberelőnyből), Pandolfo (21:08), Oduya (29:38), Parise (59:57), illetve Hamilton (26:17)

New York Islanders - San Jose Sharks 3-2 (0-0, 0-1, 3-1)
gól:
Hilbert (43:22), Comrie (44:21), Meyer (51:19), illetve Goc (22:19), J. Thornton (42:14)

Colorado Avalanche - Detroit Red Wings 0-4 (0-2, 0-2, 0-0)
gól:
Chelios (12:03), Filppula (19:04, ee.), Zetterberg (27:42, kettős ee.; 29:58)

Los Angeles Kings - Phoenix Coyotes 0-4 (0-2, 0-2, 0-0)
gól:
Jovanovski (3:45, ee.), Vrbata (5:06), Carcillo (24:16), Winnik (32:40)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!