Vágólapra másolva!
A legfrissebb kosárlabda-eredmények.

2008. augusztus 2., szombat

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatra készülő férfikosárlabda-válogatott barátságos mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott Románia csapata felett Veszprémben.

Eredmény:
Magyarország - Románia 83-65 (23-20, 30-16, 21-13, 9-16)

Mészáros Lajos együttesének csak az első negyedben okozott fejtörést az ellenfél, a nagyszünetben már 17 pont volt az előny (53-36). A második félidőben valamelyest csökkent az iram, de a hazai siker egy pillanatig sem forgott veszélyben. A magyar csapat legjobbja a 19 pontos Lóránt Péter volt.

A két együttes pénteki, tapolcai összecsapásán a házigazdák 92-61-re nyertek.

Mészáros Lajos szakmai igazgató: "Ma frissebbek voltak a románok, mi pedig új védekezési elemeket próbálgattunk, ezért lett kisebb a különbség. Voltak hibáink, Grebenár Péter a fájó térde miatt pihent, úgyhogy magas poszton nem álltunk jól. Jövő héten Boszniában edzőtáborozunk, addigra talán a sérült Báder Márton és Bencze Zoltán is bevethető lesz."

* * *

A magyar férfikosárlabda-válogatott tíz ponttal nyert Anglia csapata ellen a debreceni U18-as, B divíziós férfi Európa-bajnokság rájátszásának utolsó fordulójában, így a 17. helyen zárta a tornát.

Eredmény, rájátszás a 17-20. helyért, 3. forduló:
Magyarország - Anglia 78-68

2008. augusztus 1., péntek

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatra készülő magyar férfikosárlabda-válogatott barátságos mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott Románia csapata felett Tapolcán.

Eredmény:
Magyarország - Románia 92-61

Mészáros Lajos együttese a nagyszünetig 20 ponttal elhúzott (51-31), a mérkőzés második felében pedig már csak a győzelem mértéke volt kérdéses. A magyar csapat legjobbja a 12 pontos Németh István volt. A két válogatott szombaton 17 órakor ismét megmérkőzik egymással Veszprémben.

* * *

A magyar korosztályos iválogatott 46 pontos különbséggel nyert Írország csapata ellen a debreceni U18-as férfi B divíziós Európa-bajnokság rájátszásának második fordulójában a 17-20. helyért rendezett találkozón.

U18-as B divíziós Eb, rájátszás a 17-20. helyért, 2. forduló:
Magyarország - Írország 106-60 (18-12, 25-7, 29-23, 34-18)

Az első negyedben nehezen lendült játékba a magyar válogatott, de a második tíz percben megnyugtató előnyre tett szert, amit a folytatásban magabiztosan növelt tovább.

Lakosa Zsolt együttese a rájátszásban eddig mindkét meccsét megnyerte, s a záró körben szombaton 16 órakor az angolokkal találkozik.

Másik pénteki mérkőzés a 17-20. helyért:
Anglia - Norvégia 84-71

* * *

Az olimpiára készülő amerikai férfi kosárlabda-válogatott újabb két mérkőzését - a törökök és a litvánok ellenit - nyerte meg magabiztosan.

A Dwayne Wade vezette csapat Makaón csütörtökön Törökország gárdáját verte 114-82-re, majd Litvánia ellen folytatta a sikerszériát, 120-84 arányban lelépve a kelet-európai ellenfelet.

Az amerikai együttes egy hete 120-65-re győzte le Kanada válogatottját Las Vegasban. A játékok előtt még augusztus 3-án és 5-én az ausztrálokkal, illetve az oroszokkal találkozik Sanghajban.

Az olimpián Angola, Kína, Németország, Görögország és Spanyolország alakulata lesz az amerikaiak csoportellenfele.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!