Vágólapra másolva!
A New York Rangers 2-1-re nyert a Tampa Bay Ligtning ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2008/09-es idényének prágai rajtján.

Az NHL történetének első közép-európai alapszakasz-meccsén a nyitóharmad kiegyenlített játékot hozott, majd a folytatásban egyértelműen a Rangers játszott jobban. A fölény a 39. percben érett góllá, a Vancouvertől igazolt svéd sztár, Markus Näslund lőtte ki a jobb sarkot.

A harmadik harmad elején egy ellentámadás végén váratlanul egyenlített a Lightning. A rivális azonban egy emberelőnyös találattal visszavette a vezetést, és megérdemelten nyert.

A nap másik mérkőzésén a Pittsburgh Penguins hosszabbítás után nyert az Ottawa Senators ellen, az összecsapást Stockholmban rendezték. Az NHL történetének első svédországi alapszakasz-mérkőzésén az idén finalista Pittsburgh már a 40. másodpercben vezetést szerzett, de a tavalyi Stanley-kupa-döntőt elbukó Ottawa kétszer is egyenlített, majd a második harmad vége előtt Spezza emberhátrányban fordított.

A harmadik játékrészben megint jobban játszottak a Pingvinek, akik aztán Kennedy révén a hosszabbításban megszerezték a győzelmet.

Vasárnap a Rangers és a Lightning, illetve a Penguins és a Senators ismét összecsap, fordított pályaválasztói joggal.

A tengerentúlon október 9-én lesz a bajnoki rajt.

Eredmények:
Tampa Bay Lightning - New York Rangers 1-2 (0-0, 0-1, 1-1)
gól:
St. Louis (44.), illetve Näslund (39.), Dubinsky (55.)

Ottawa Senators - Pittsburgh Penguins 3-4 (1-1, 2-1, 0-1, 0-1), hosszabbítás után
gól:
Donovan (10.), Heatley (33.), Spezza (38.), illetve Kennedy (1., 65.), Malkin (24.), Scuderi (44.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!