Vágólapra másolva!
Szabó Dávid, Nagy Péter és Dávid Zoltán csapata is kiválóan kezdte az olasz férfiröplabda-bajnokságot. Szabó élvonalbeli együttese, a Marmi Lanza Verona két sztárcsapat legyőzésével szerzett meglepetést. Az ifjú ütőjátékos szerint az újonc gárda akár a rájátszásba is bekerülhet.

Az első fordulóban a Sisley Treviso, a második körben pedig a címvédő Itas Diatec Trentino ellen nyert 3:2-re a Verona, ráadásul mindkét meccsen úgy, hogy 2:0-ra vezetett, de a rivális egyenlített, és az ötödik szettben dőlt el a találkozó sorsa. Trevisóban olyan világsztárok játszanak, mint Alessandro Fei, Stefan Hubner, Samuele Papi, Gustavo Endres, valamint Alberto Cisolla.

A bajnoki aranyérmes Trentinót erősíti a szerb feladó, Nikola Grbic, az olasz válogatott Emanuele Birarelli, a lengyel Lukasz Zygadlo és Michal Winiarski, valamint a bolgár Matej Kazijszki és Krasimir Stefanov. A kiválóan rajtoló Verona a hazai siker után a következő fordulóban a Modena ellen lép pályára. Elöljáróban legyen elég annyi, hogy ott játszik az olimpiai bajnok amerikai David Lee, valamint a brazil Murilo Endres. Persze a Verona trénere, Alberto Giuliani is remek játékosokkal dolgozik, hiszen Marcus Popp, Rob Bontje és Frank Dehne is az ő csapatában röplabdázik, Szabó Dáviddal együtt!

"Fantasztikus érzés világhírű röplabdázók ellen pályára lépni, de a pályán nincs nagy különbség köztük, illetve a többi élvonalbeli játékos közöt" - mondta a kazincbarcikai nevelésű Szabó Dávid, aki mindkét győztes meccsen csereként lépett pályára. "Eddig csak a legjobbakat mondhatom új csapatomról, valamint a környezetről. Nagyon jó edzéseink vannak, sokat gyakoroljuk például a sáncról visszajövő labdák elleni védekezést és a nyitásfogadás utáni gyors visszatámadást. Minden meccs előtt háromszor-négyszer videózunk, és elemezzük ellenfelünk játékát."

A Verona a Mantova, a Montichiari, a Treviso, az orosz Ural Ufa és a görög Panathinaikosz ellen játszott felkészülési meccseket. "Rendkívül hasznos találkozók voltak ezek, én szinte mindegyiken kaptam több-kevesebb lehetőséget - folytatta a még mindig csak 18 éves, 202 centiméter magas röplabdázó.

"Hazai pályán mindannyian nagyon szeretünk játszani, mert a közönségünk csodálatos, a legutóbbi meccsen is háromezer-hétszázan voltak, és folyamatosan szurkoltak! Enélkül szerintem nem is nyertük volna meg azt a szoros mérkőzést. A Modenának, a Piacenzának, a Trevisónak és a Trentinónak nagyon erős csapata van, szerintem ez a négy gárda harcol majd tavasszal az aranyéremért. A mi célunk először is a rájátszásba, tehát a legjobb nyolcba kerülés."

A Verona edzője, a 44 éves Alberto Giuliani csekély élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, a magyar légiós szerint ennek ellenére remek foglalkozásokat tart. "Jó edző, mert jó feladatai vannak, és jól összetartja a csapatot" - vélekedett Szabó Dávid. "Nem csinálunk sok gyakorlatot, szinte csak azokat, amelyeket az alapozás során megszoktunk, de azokat rendre kisebb módosításokkal kell végrehajtanunk. Nem lesz hosszabb szünet a bajnokságban, meccset játszunk karácsony és szilveszter között is, tehát csak tavasszal mehetek haza, de nem baj, mert Verona jó hely, és a csapattársaim nagyon rendesek!"

Az A2 Ligában Nagy Péter csapata, a Canadiens Mantova, illetve Dávid Zoltán együttese, a Fiorese Spa Bassano is két győzelemmel rajtolt a bajnokságban. Mindkét magyar végigjátszotta a meccseket, Nagy mindkétszer 23 pontot szerzett, Dávid előbb 11, majd 12 egységig jutott.