Következő mérkőzések
Horvátország
15:002024. június 19.
Albánia
Németország
18:002024. június 19.
Magyarország
Vágólapra másolva!
Kicsit korán elhitte a legutóbbi idényben Stanley-kupa-döntőt játszó Pittsburgh, hogy megvan az Edmonton elleni meccs, a Pingvinek ugyanis 5-0-s vezetés után a maguk részéről lezártnak vélték a találkozót.

A kanadaiak azonban még a második harmad végén szépítettek Fernando Pisani révén, és a záró játékrész tizedik percében 5-4-re feljöttek. Az óriási bravúrnak számító egyenlítés azonban már nem sikerült az Oilersnek, így a két pont végül a Pingvinekhez került, akiknél Petr Sykora és Miroslav Satan is duplázott, Jevgenyij Malkin pedig három gólpasszt osztott a társaknak.

Amíg Malkin asszisztokból, addig a bostoni Blake Wheeler, a San Joséban játszó Ryane Clowe és a Rangerst erősítő Chris Drury gólokból hozott össze hármat. A Bocsok a Toronto, a Parkőrök a Tampa Bay ellen nyertek 5-2-re, a Cápák pedig a St. Louist verték szétlövésben. Wheelernek bejött a számcsere, eddigi 42-es mezét ugyanis 26-osra cserélte. "Mondtam is a srácoknak, hogy ezentúl minden meccsen más mezben játszom" - nyilatkozta mosolyogva a Boston hőse.

Drury pályafutása második tripláját jegyezte az NHL-ben, kétszer emberelőnyben, egyszer hátrányban talált be Mike Smith kapujába, a Rangers pedig két vereség után nyert újra. Clowe már a harmadik harmadban is eljátszotta kétszer a megmentő szerepét, mivel kétszer is egálra módosította az állást, aztán a büntetőpárbaj negyedik körében harmadszor is túljárt Ben Bishop kapus eszén, ezzel a Sharks továbbra is imponáló, 8,0-s mérleggel rendelkezik odahaza, és vezeti a ligát.

Az előző szezon gólkirály, Alekszander Ovecskin nyolc meccs óta nem szerzett gólt (ilyen még nem fordult vele elő korábban a tengerentúlon), de megtalálta a módját, hogyan segítse csapatát, a Washington mindhárom találata előtt részt vett az előkészítésben. Ovecskin helyett mostanában honfitársa, Alekszander Szjomin viszi hátán a Capitalst, aki 10 gólt szerzett a legutóbbi 12 meccsen, a Carolina ellen például az utolsó három percben duplázott, a fővárosiak így tudtak 3-2-re fordítani.

Ha már a csatárokat fényeztük, emlékezzünk meg Robert Loungóról is, aki sorozatban második meccsén kapta el az összes kapura menő lövést, a Vancouver hálóőre a Phoenix ellen 28 pakkot süllyesztett el a lepkés kesztyűben, ezzel pályafutása során 42. alkalommal húzta le a rolót, amivel negyedik az aktív portások listáján.

eredmények:
Washington Capitals - Carolina Hurricanes 3-2
New York Rangers - Tampa Bay Lightning 5-2
Atlanta Thrashers -New York Islanders 4-3
Boston Bruins - Toronto Maple Leafs 5-2
Pittsburgh Penguins - Edmonton Oilers 5-4
Ottawa Senators - Philadelphia Flyers 4-1
Colorado Avalanche - Minnesota Wild 1-3
Calgary Flames - Nashville Predators 7-6
Vancouver Canucks - Phoenix Coyotes 1-0
Los Angeles Kings - Florida Panthers 3-2
San Jose Sharks - St. Louis Blues 5-4 - szétlövéssel

Mindent egy helyen az Eb-ről