Vágólapra másolva!
Nem volt ugyan pezsgős buli hosszúcombú hosstesslányokkal, de a Montreal Canadiens így is megadta a módját a klub alapítás 99. évfordulójának, a kanadai gárda ugyanis 6-2-re legyőzte a New York Rangerst az NHL legutóbbi játéknapján. Már az első harmadban döntésre vitte a dolgot a Canadiens, mivel 20 perc után 3-0 állt az eredményjelzőn, és bár a Rangers 4-2-re még visszakapaszkodott, a vége sima lett.

Montrealban az egész nap a klub alapításáról és a hősökről szólt, a csapat a kezdeteket idéző mezben játszott, a Bell Centre mellett pedig olyan nagyságok bronzszobrait leplezték le, mint Howie Morenz, Maurice "Rocket" Richard, Jean Beliveau és Guy Lafleur.

Paul Maurice számára is emlékezetes volt a játéknap, a Carolina edzője ugyanis öt év után tért vissza a Hurricanes kispadjára, de Sidney Crosby elrontotta az újbóli debütálást, mivel négy gólpasszal vezette győzelemre a Pittsburgh-öt. A Hurricanes sorozatban negyedszer szomorította el drukkereit odahaza, utóbbi hat meccséből pedig egyet tudott csak megnyerni.

A Boston 30 éve nem zárt olyan jó novembert, mint idén (11 győzelem és 1 vereség volt a mérleg), és a Bocsok a decembert is jól kezdék, miután a kétgólos Phil Kessel vezérletével legyőzték a Tampa Bayt. Az előző idény gólkirályának, Alekszandr Ovecskinnek az utóbbi időben nem nagyon ment az Islanders ellen, most azonban egy gólt és két asszisztot jegyzett a Washington orosz sztárja, a fővárosiak pedig 5-2-re nyertek.

Patrik Elias, a New Jersey cseh csatára előbb másfél perccel a vége előtt szerzett góljával kiharcolta a hosszabbítást, majd a túlóra során eldöntötte meccset, amivel pályafutása 15. hosszabbításos találat szerezte, erre eddig csak két játékos, Jaromir Jagr és Markus Naslund volt képes.

Sosem látott sebességgel hasítanak a Cápák, a San Jose legfrissebb áldozata a Colombus volt, amivel sorozatban kilencedik győzelmét aratta a kaliforniai gárda. A 26 meccs alatt szerzett 45 pontra még nem volt példa korábban a liga történetében, ráadásul a San Jose azt is elmondhatja magáról, hogy minden hazai meccsén szerzett eddig pontot, 14 győzelem mellett mindössze egy hosszabbítás utáni vereség került be a statisztikába.

eredmények:
Montreal Canadiens - New York Rangers 6-2
Philadelphia Flyers - New Jersey Devils 2-3 - hosszabbítás után
Washington Capitals - New York Islanders 5-2
Carolina Hurricanes - Pittsburgh Penguins 2-5
Tampa Bay Lightning - Boston Bruins 1-3
Florida Panthers - Buffalo Sabres 2-1
Detroit Red Wings - Vancouver Canucks 6-5
Nashville Predators - Colorado Avalanche 3-2
Phoenix Coyotes - Toronto Maple Leafs 6-3
San Jose Sharks - Columbus Blue Jackets 3-2

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!