Vágólapra másolva!
A címvédő Boston Celtics, illetve a legutóbb szintén nagydöntős Los Angeles Lakers is simán győzött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi, vasárnapi játéknapján. Előbbi a Dallas Maverickset múlta felül 24 ponttal, utóbbi pedig a San Antonio Spurst 14-gyel, egyformán hazai pályán.

Bostonban már az első félidőben minden eldőlt, a sorozatban nyolcadik sikerét szerző Celtics (37 győzelem, 9 vereség) ugyanis a nyitónegyed végéig - melyben 38 pontot szerzett - 15, a nagy szünetig pedig 27 pontos előnyt szerzett. A hazaiaknál Kevin Garnett, Ray Allen és Eddie House is 23-23 pontig jutott.

A Los Angeles-i találkozó elején még fej fej mellett haladt a két nyugati sztárcsapat, a második és a harmadik 12 percben azonban a Lakers (35 győzelem/8 vereség) dominált, az utolsó játékrészre már kényelmes, 13 pontos előnyt kovácsolt össze, s végül biztosan győzött. A mérkőzésről mindent elmond, hogy Kobe Bryant (22 pont) csupán 32 percet játszott, s szinte a teljes negyedik negyedet a padról nézte.

Szép győzelmet aratott Atlantában a Phoenix Suns, mely elsősorban "nagy embereinek", Amare Stoudemire-nek és Shaquille O'Nealnek köszönhette sikerét. Előbbi 23 ponttal, utóbbi pedig 19 ponttal és 11 lepattanóval járult hozza a 104-99-es diadalhoz.

Eredmények:
Boston Celtics - Dallas Mavericks 124-100
Los Angeles Lakers - San Antonio Spurs 99-85
Atlanta Hawks - Phoenix Suns 99-104
Toronto Raptors - Sacramento Kings 113-97
Detroit Pistons - Houston Rockets 105-108
Indiana Pacers - Charlotte Bobcats 98-93
Minnesota Timberwolves - Chicago Bulls 109-108 - hosszabbítás után
Denver Nuggets - Utah Jazz 117-97
Golden State Warriors - Los Angeles Clippers 107-92

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!