Sporttörténelmi tettet hajtott végre a Debrecen nőikézilabda-csapata, amely a hétvégén, a lengyelországi Lublinban megnyerte a Bajnokok Ligája egyik selejtezőcsoportját, így jogot szerzett a csoportkörben való indulásra. A Loki a B csoportban az osztrák Hypo Niederösterreich, a német HC Leipzig és a spanyol Itxako ellen léphet pályára, de lehet, mindössze kétszer hazai pályán.
A csapat ugyanis a program szerint október 9-10-én játszaná első mérkőzését a Hypo ellen, ám az időpontban nincs olyan szabad csarnok, amelyben fogadhatná a nyolcszoros BEK- és BL-győztes, valamint 34-szeres osztrák bajnok együttest.
"Már az augusztusi, Hypo elleni felkészülési mérkőzés során tapogatóztunk ellenfelünknél, hogy az esetleges csoportkörbe jutás esetén, felcserélhetjük-e a pályaválasztói jogokat. Akkor azt a választ kaptunk, először jussunk tovább" - mondta az [origo] megkeresésére Gellén András, a DVSC-Korvex nőikézilabda-csapatának többségi tulajdonosa.
"Most, hogy kivívtuk bravúrral ezt a sikert ismét felmerült, keressünk megoldást, ám az európai szövetség nem egyezett bele a cserébe. Sajnos mi csak bérlők vagyunk a sportcsarnokokban, így nem szólhatunk bele, melyikben mi zajlik, mindenesetre furcsa, hogy csak így lehet megoldani a hőlégballon-világbajnokság logisztikáját."
Információnk szerint az október 2-10-e között Debrecenben zajló hőlégballon-világbajnokságra mind a Főnixet, mind a Hódos Imre Sportcsarnokot lefoglalták. Előbbiben lesz a versenyközpont, utóbbi viszont étteremként, kantinként üzemelne.
"Több tervünk is van az esetleges megoldásra. Első körben levélben fordulunk Pajna Zoltán alpolgármester úrhoz, hogy két napon belül adjon választ, megoldható a helyszín kérdése, vagy sem. Ha nem, akkor megpróbálkozhatunk még azzal, hogy két nappal később, 12-én rendezzük meg a mérkőzést, esetleg elvigyük a párharcot Nyíradonyba."
Gellén elmondta, azért is nehéz a Debrecen helyzete, mert ha továbbjutásról álmodik a csapat, akkor a Hypo az egyik legverhetőbb ellenfél. A teltházas meccsnél erre lenne is esély, hiszen Gellén szerint "gyakran összeszarják magukat az ellenfelek a hangulattól, s mire felocsúdnak, már komoly az előnyünk."
A költségek amúgy is magasak, hiszen az EHF-szabályok szerint nem lehetnek reklámok a pályán, de még a kosárlabda- és röplabda-pálya vonalait is el kell tüntetni, ez nemcsak a Hódosban, de a beugró helyszínként felmerülő Nyíregyházán is komoly pénzt jelentene. "Nyíradonyban nincs ilyen baj, az lehet a végső megoldás a helyszínre."
Debrecenben nem először fordul elő, hogy problémák adódnak a helyszínnel: az UEFA által nem hitelesített futballstadion helyett a Loki a tavalyi BL-, illetve az idei Európa Liga-mérkőzéseket is albérletben játssza le. A csapat ultrái a Kecskemét elleni 6-2-es győzelemmel záruló augusztusi bajnoki közben kifeszítettek egy "A DVSC nem vándorcirkusz" feliratú transzparenst. Kritikájukat azért fogalmazták meg, mert az együttes rendre más városban (ráadásul a nagy riválisok otthonában) kénytelen játszani hazai nemzetközi kupamérkőzéseit.
Az [origo] megkereste Pajna Zoltán, sportért felelős alpolgármestert, aki közleményben reagált: "A csapat képviselői hivatalosan mindeddig nem keresték meg az önkormányzatot a csoportmérkőzések helyszínével kapcsolatos igénnyel. Az önkormányzat várja ezt a megkeresést, s a DVSC-Korvex 2010. október 9-én lejátszandó BL-mérkőzésére a város biztosítja a helyszínt a csapat igényei szerint akár a Főnix-csarnokban, akár a Hódos Imre Sportcsarnokban. Amennyiben tehát az önkormányzaton múlik, az említett mérkőzés Debrecenben lesz - kivéve, ha más érdekek ezt meg kívánják akadályozni."