Vágólapra másolva!
A világbajnok vízilabdázó, Alex Giorgetti perre készül korábbi klubja, a Debrecen ellen, amely azonban nem tud és nem is akar fizetni neki.

A Budapesten született olasz pólós tavaly októbertől idén májusig játszott a Debrecennél, amelynek év elején anyagi gondjai támadtak. A pénzügyi nehézségek miatt több játékos is távozott a klubtól, Giorgetti Szolnokra tartott, ám végül maradt.

"A szívem visszahúzott, azt éreztem, cserben hagytam az együttesem. Láttam, milyen nagy elszántsággal és akaraterővel küzdött a Debrecen az utóbbi két meccsén, úgy hiszem, ide való vagyok, én is velük és értük szeretnék harcolni" - nyilatkozta akkor Giorgetti.

A helyzet mostanra változott, a Blikknek az olasz pólós azt mondta, még egy papírra vár az olasz szövetségtől, és aztán a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul. "Én nagyon szerettem a debrecenieket, jól is éreztem magam a városban, sajnálom, hogy idáig fajult ez a kellemetlen ügy" - tette hozzá Giorgetti.

Varga Tamás, a Debrecen edzője, egyben elnöke a Hajdú Online-nak azt mondta, amikor kiderült, hogy elfogyott a pénz, Giorgetti felajánlotta, hogy ingyen játszik.

"Nem tartom korrekt hozzáállásnak a részéről, hogy miután békében elbúcsúztunk, később visszatér, és el kezd követelőzni, ez őt minősíti. Nem tudunk, és nem is fogunk neki fizetni, mert hónapokkal ezelőtt közte, és a klub között történt egy szóbeli megállapodás, és ez alapján a DVSE-nek semmilyen tartozása sincs felé. Egyfajta gesztusként korábban felajánlottunk neki iksz ezer eurót, amiért itt maradt, ő ezt nem fogadta el. Ha bírósághoz akar fordulni, akkor tegye" - magyarázta a játékosként kétszeres olimpiai bajnok Varga, aki még nem kapott semmilyen hivatalos értesítést.