A fehéroroszok elleni bravúros, 5-2-es győzelemmel a magyar válogatott sok szurkoló álmát megvalósította, hiszen így meglett a hőn áhított pontszerzés, de ahogy szokták mondani, evés közben jön meg az étvágy.
A szombati győzelemmel elmozdultunk a csoport utolsó helyéről, a bennmaradás kérdése így az utolsó körben dől el, amikor mi a németekkel, a fehéroroszok a franciákkal játszanak, de még a szlovákok is érintettek lehetnek.
Nagy matekozás lehet még
Jelenleg nekünk és a fehéroroszoknak 3-3, a franciáknak 5, a szlovákoknak 6 pontjuk van, északi szomszédaink az USA-val játszanak még, a franciák pedig a fehéroroszokon kívül Kanadával. Szóval egyelőre még semmi biztosat nem lehet tudni, lehet, hogy az sem lesz elég, ha nyerünk a németek ellen, de az is lehet, hogy belefér, hogy kikapjunk tőlük, ha közben a beloruszok is kikapnak a franciáktól.
A magyar és a német csapat eddig 19 mérkőzést játszott, ezek közül a magyarok egyet nyertek meg, még 1940-ben, és a négy döntetlenből az utolsó 1967-ben született meg. A két csapat a 2009-es A csoportos vébén is találkozott, akkor 2-1-re kaptunk ki a németektől.
NHL-es kapussal erősödtek a vébé közben
A németek keretében négy NHL-játékos található, a védő Christian Ehrhoff Chicagóban, a csatár Tobias Rieder és Leon Draisaitl Arizonában, illetve Edmontonban játszik, a kapus Thomas Greiss pedig a New York Islandersben véd, és utólag csatlakozott a kerethez.
Greiss a fehéroroszok ellen összehozta a vébé legnagyobb potyagólját, viszont azon a meccsen, és az amerikaiak ellen is voltak nagy védései, így nagy szerepe volt abban, hogy csapata mindkét meccset megnyerte, és nagyon valószínű, hogy bejut a negyeddöntőbe.
Banham meccs nélkül búcsúzik
A németek elleni magyar csapat megegyezik majd a fehéroroszok ellenivel, ami azt jelenti, hogy Hetényi Zoltán, Garát Zsombor és Banham Frank marad ki. A kanadai születésű Banham már korábban elmondta, hogy a vébé után visszavonul, így neki az amerikaiak elleni volt pályafutása utolsó meccse. A magyar csapatból Sofron István ismerheti a legjobban a németeket, aki a szezont még Krefeldben kezdte, majd Klagenfurtban fejezte be.