Következő mérkőzések
Franciaország
18:002024. június 25.
Lengyelország
Hollandia
18:002024. június 25.
Ausztria
Vágólapra másolva!
Bátor és jó játékot produkált a magyar jégkorong-válogatott Kanada ellen, így érthető, hogy a játékosok optimistán nyilatkoztak a vébé folytatásával kapcsolatban. A 7-1-es győzelem után a kanadai kapitány, Bill Peters is elismerően szólt a magyarokról.

Elsőre furán hangzik, de van olyan helyzet, amikor az ember csapata 7-1-re kikap, és a szomorúság, csalódottság helyett büszkeséget érez. Így volt ezzel a hokiválogatottat Szentpétervárra is elkísérő szurkolósereg, amely értékelte, hogy a csapat az olimpiai és vb-címvédő Kanada ellen tökös játékot vállalt fel, és a második harmad elején úgy beszorította az ellenfelét, mintha a két brigád mezt cserélt volna.

Kár a kihagyott helyzetekért

„Szerintem kívülről is lehetett látni, hogy rá voltunk hangolódva a meccsre, sajnos a második harmadban volt egy tízperces rövidzárlat, és akkor kaptuk a gólok többségét, de a harmadikban már megint pariban voltunk az ellenféllel. Szorosabb is lehetett volna az eredmény, hiszen a második harmad elején percekig csak nekünk voltak helyzeteink, kár, hogy nem lőttük be őket. Személy szerint nagyon élveztem a meccset, nem érzem, hogy jobban elfáradtam volna, mint a szlovákok ebben, amiben az is közrejátszhat, hogy nem volt annyira fizikális hoki” – értékelt Szirányi Bence, a válogatott hátvédje.

Szirányi nagy harcban az NHL-ban is nagy névnek számító Marchand-nal Forrás: Origo

Szirányi azt mondta, a franciák elleni, a bennmaradás szempontjából nagyon fontos keddi meccsnek úgy mennek majd neki, hogy elfelejtik az első két találkozót, és nem visznek magukkal azokból semmit, nulláról indulnak. „Neki kell ugranunk a franciáknak, nem szabad időt és helyet hagyni nekik” – tekintett előre a Fehérvárban játszó védő.

Annyira támadtunk, hogy elfelejtettünk védekezni

A magyar csapat 2009-ben is találkozott az elitvébén Kanadával, akkor 0-9 lett a vége, most viszont Bartalis István hatalmas góljával sikerült betalálni, volt is óriási ünneplés a csarnokban. „Hogy mi futott át a fejemen a gólnál? Annak örültem, hogy sikerült 2-1-re feljönni vele, mert szoros meccset akartunk játszani. A második harmadig jól tartottuk magunkat, aztán elfelejtettük egy kicsit, hogy védekezni is kellene, mentünk előre, ők pedig a kontrákkal megvertek minket párszor. Ebből tanulnunk kell, és odafigyelni máskor, hogy először a védekezés legyen rendben, és utána jöhet a támadás” – magyarázta a tavalyi krakkói vébét térdszalagszakadás miatt kihagyó csatár. Bartalis úgy érezte, az elején meglepték a kanadaiakat, de nem érezte azt, hogy lenézték volna a magyar csapatot.

Ennél is bátrabban fogunk játszani

„Azt hittem, hogy kicsit erősebbek lesznek, de mielőtt még nagyképűen hangzana, ezt úgy értem, hogy arra számítottam, keményebben fognak jönni, jobban odafigyelnek ránk, de ők is emberek. Meccsről meccsre haladunk, pozitívum, hogy a mi sorunk nem kapott sok gólt, de a kapunk előtt határozottabbnak kell lennünk. A franciák elleni találkozóra nem szeretnék jósolni, de az biztos, hogy még a mainál is bátrabb játékra készülünk” – mondta a magyar gólszerző.

Bartalis gólja a többieknek is nagyon tetszett Forrás: AFP

6-1-re vezetett Kanada, amikor kapust cserélt Rich Chernomaz, és Hetényi Zoltán helyére beküldte a 22 éves, 3-szoros válogatott Vay Ádámot, aki most debütált a vébén. A Debrecen kapusa a neki jutó 27 perc alatt 12 lövésből 11-et megfogott, és csak egy balszerencsés gólt kapott, amikor Taylor Hall passza a bevetődő Kevin Wehrs testéről csúszott be.

Egy kapusnak mindig számítania kell rá, hogy beáll

„Számítottam rá, hogy védeni fogok, de csak azért, mert egy kapusnak úgy kell készülnie, hogy bármi történik, be tudjon állni. Nagyon reméltem, hogy Hetényi Zoli jó napot fog ki, de nem az ő hibája volt, hogy lehozták. Úgy mentem be, hogy megkaptam a lehetőséget, és megpróbálok élni vele, nem gondolkodtam azon, hogy mi lesz, csak a következő lövésre koncentráltam. Nekem pozitív élményként marad meg a mérkőzés, és szerintem a csapatnak is, hiszen három gólt sikerült lefaragni a 2009-es eredményhez képest” – mondta Vay, aki teljesítményével alaposan feladta a leckét az edzői stábnak.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány azzal kezdte az értékelését, hogy a vereség ellenére nem tud negatívumot mondani a csapatról, és tetszett neki, hogy agresszívak voltunk a jégen. A kanadai szakember szerint a két csapat közti különbség leginkább a második harmadban ütközött ki, amikor öt és fél perc alatt négy gólt kaptunk, és megjegyezte, hogy nem volt elég stabil a kapusteljesítmény. Chernomaznak ez a negyedik vébéje, és amíg az első előtt 25 játékosból kellett választania, most 70 fős keretet hirdettek a felkészülés kezdetén, szerinte ez is jelzi, jó irányba tart a magyar jégkorong.

Itt győzött a magyar túlerő a kapuk előtt Forrás: EPA

A kanadai kapitányt lenyűgözte a magyar csapat

A kanadaiak kapitánya, Bill Peters elismerően szólt a magyar csapatról, azt mondta, lenyűgözte őt, milyen szervezetten játszottunk, és a harmadok elején sikerült a lendületesen kezdő magyaroknak megzavarniuk a világbajnokot. Peters szerint a magyarok megmutatták, miért vannak itt, és azért nem lepte meg őt a mieink jó teljesítménye, mert már a szlovákok ellen is látták, hogy nem számíthatnak ellenünk könnyű meccsre.

Nagyjából egy órával a mérkőzés után a csarnok melletti szurkolói zónában találkozott a magyar csapat és a szurkolótábor. A játékosok közül Kovács Csaba és Vas Márton is megköszönte a szurkolók támogatását, előbbi azt mondta, nekik még fejlődniük kell, de a drukkerek már most világbajnokok. Aztán Chernomaz is elárulta, milyen sokat jelent nekik a szurkolók szeretete és szenvedélyes biztatása, majd nagy sikert aratott azzal a mondatával, hogy a franciákat meg kell verni.

A jó hangulatú esemény végén a közönség Halász Judit Boldog születésnapot című dalát elénekelve köszöntötte fel Diego Scandella másodedzőt, aki elérzékenyülve hálálkodott a köszöntésért. A szurkolók most egy nap pihenőt kapnak, aztán kedd este ismét szükség lesz rájuk, magyar idő szerint 19.15-kor a franciák következnek.

Mindent egy helyen az Eb-ről