Vágólapra másolva!
2017. június 9-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy a 2020-as tokiói olimpián (több másik versenyszámmal együtt) megjelenik a 3x3-as kosárlabda. Ez pedig magyar szemmel nézve igenis fontos esemény, mivel a sportág közelmúltját tekintve kijelenthetjük: ott vagyunk a világelitben. A női válogatott kapitányának neve pedig ismerősen csenghet a kosárlabda szerelmeseinek.

Károlyi Andrea minden idők egyik legjobb magyar női kosarasa. Hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes, a válogatottal Európa-bajnoki negyedik, világbajnoki 10. helyezett. Tud néhány dolgot a kosárlabdáról, így talán nem volt véletlen, hogy a 3x3-asoknál 2014-ben felkérték a női szövetségi kapitányi pozícióra. Ő így gondol vissza erre az időszakra:

Ott azonban egy meglehetősen idegen közegbe csöppentünk és rá kellett jönnük, hogy ez mennyire más sportág, jóval keményebb például az 5-5 elleni rendes kosárlabdánál. Aztán ebben benne maradtam, megszerettem és szerencsém is van a játékosokkal, akik nagyon jó emberek, élvezik a játékot, rendkívül lelkesek és végigdolgozzák a nyarat, ha kell. Nagyon jó a légkör és szeretek köztük lenni."

A boldog csapat, nyakukban a világbajnoki ezüsttel Forrás: Károlyi Andrea

Szabályok

Valóban teljesen más a két sport. A kosárlabdát két ötfős csapat játssza egész pályára, két palánkra. Míg a 3x3 főleg ennek utcai változatára, a streetballra hasonlít: félpálya, egy palánk, háromfős csapatok (1-1 cserével). Egy kosár egy pontot ér, a távoli kísérlet kettőt. Ha egy csapat megszerzi az ellenfél rossz dobása után a lepattanót, akkor a labdával ki kell mennie a kétpontos vonalon túlra és onnan indíthatja a támadást. A támadóidő mindössze 12 másodperc.

A mérkőzés vagy tíz percig, vagy 21 szerzett pontig tart.

Fontos, hogy a labda mindig játékban van, soha nem áll meg, ahogy az óra szintén nem, még akkor sem, ha pontot szerzett az egyik csapat. Annyi biztos, hogy jóval pörgősebb és intenzívebb a játék, mint a "normális" kosárlabda.

A közelmúlt sikerei

Van mire büszkének lenniük a hölgyeknek. Ahhoz képest, hogy három éve egy frissen összeverbuvált csapattal vágtak neki Moszkvának, két évvel később, 2016-ban máris a csúcsra jutottak:

százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg az Európa-bajnokságot.

Tették mindezt úgy, hogy a házigazda románokat a csoportkörben és a döntőben is legyőzték.

Erre még rátettek egy lapáttal idén júniusban, amikor Nantes-ban a világbajnokságon ezüstérmet szereztek. Ráadásul a torna legemlékezetesebb pillanata is hozzájuk fűződik: az ukránok elleni elődöntőben Theodoreán Alexandra a dudaszó pillanatában szerezte meg a továbbjutást érő kosarat.

Károlyi Andrea az Origónak elmondta, szerinte mi állhat a sikerek hátterében:

Minden nyáron 4-5-6 hetet tudott együtt készülni a csapat, így könnyen összeszoktak. Nagyon fontos a kémia a kevés játékos miatt, hogy érezzék egymást a pályán, tudják egymás gondolatait."

Mit hozhat a jövő?

Ez a kérdés több szempontból is összetett. Jelenleg a kosárlabda és a 3x3 (még) nem külön sportágak. Vannak törekvések abba az irányba, hogy szétváljanak, de például itthon nincsenek olyan játékosok, akik nem a rendes kosárlabda világából jöttek. Sőt, néhány országban az 5-5 elleni válogatott játékosai játszanak a 3x3-ban is. A szövetségi kapitány elmondta, korábban szigorú szabályrendszerek voltak a játékosok szerepeltetésére vonatkozóan, de ezeket később eltörölték, pont a válogatott kosarasok miatt. Ezzel szeretnék népszerűsíteni a sportágat. Jelenleg nincs egységes álláspont és biztosan sok változás fog történni az előttünk álló időszakban.

Károlyi Andrea el tudja képzelni a szétválást és azt is, hogy 20-30 év múlva a gyerekek már specializálódjanak erre az ágra.

Jó példa itthonról, hogy van már U18-as bajnokság is. A felnőtt bajnokságban ez egyelőre valószínűtlen, hiszen a profi klubok nem engednék el a játékosaikat, holott annyira nem sérülésveszélyes a játék.

Felhőtlen öröm és a kötelező szelfi Forrás: Julien Gazeau/Julien Gazeau

És hogy mi a céljuk a következő három évre?

Ahogy Károlyi kiemelte, még nincs egységes kvótarendszer, a jelek szerint nyolc ország vehet részt az ötkarikás játékokok, ebből három Európából. De természetesen ez sincs még kőbe vésve, ahogy nagyon sok minden más sincs.

A jövő mindenesetre biztató, az U23-as női válogatott megnyerte a Nemzetek Ligája öt állomásos versenyét, megelőzve Hollandiát és Csehországot, a sorozat legértékesebb játékosának pedig Böröndy Vivient választották.

Addig is, kövessék a válogatott Facebookját és Instagramját, hogy első kézből értesüljenek a sikerekről!

Aki pedig szeretne megismerkedni testközelből is ezzel a sporttal, az látogasson el Debrecenbe augusztus 30. és szeptember 1. között, ekkor rendezik a 3x3 World Tour versenysorozat 5. fordulóját, ahol a sportág krémje méri össze tudását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!