Döntős a Sopron Basket női kosárcsapata

A Sopron Basket csapatát is érzékenyen érinti a jelenlegi helyzet
Vágólapra másolva!
Zalaegerszegen is könnyedén, 90-62-re nyert a Sopron Basket a női kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén. Ezzel a soproni csapat 2-0-s összesítéssel bejutott a döntőbe, ahol vagy a DVTK, vagy a Győr lesz az ellenfele.

A párharc csütörtöki nyitánya egyoldalú mérkőzést hozott Sopronban, akkor az Euroligában negyedik helyen végzett hazaiak 72-37-re kiütötték a ZTE-t. Vasárnap a zalai folytatás kiegyensúlyozottabban alakult, de

a házigazdák 12-11-nél vezettek utoljára:

ekkor rákapcsolt a címvédő, és főként a szerb Aleksandra Crvendakicnak köszönhetően egy 8-0-ás rohammal fordított. A folytatásban tíz pont fölé nőtt a vendégek előnye, majd Pusztai Petra kosaraival felzárkózott a ZTE, a nagyszünetben 39-46 volt az állás.

Fordulás után 5 hazai pontra 13 érkezett - Crvendakic ekkor 24 pontnál tartott -, a 24-11-re hozott harmadik negyeddel a Sopron gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. A hajrára már nem maradtak izgalmak, a találkozó legjobbja a 29 pontos Crvendakic lett, s a Sopron készülhet sorozatban ötödik, összességében huszadik fináléjára.

A Sopron tehát döntős, a másik ágon kedden rendezik meg a DVTK-Győr elődöntő harmadik meccsét. Amelyik csapat ott nyer, bejut a döntőbe.

Női kosárlabda NB I, elődöntő, 2. mérkőzés: ZTE - Sopron Basket 62-90 (18-27, 21-19, 11-24, 12-20)

*

A Körmend házigazdaként hét ponttal legyőzte a Szombathely csapatát a férfi kosárlabda NB I középszakaszának vasárnapi játéknapján. A felsőház vasi rangadójának legeredményesebb játékosa a vendég Falco KC amerikai centere, Juvonte Reddic volt 24 ponttal. A hazaiaknál honfitársa, Timothy Price 22 pontig jutott. A körmendiek a bajnokságban február elseje óta veretlenek, hazai pályán pedig tavaly június közepén, a bronzcsata során kaptak ki legutóbb.

felsőház:
Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 95-88 (24-20, 26-19, 22-25, 23-24)

középház:
Zalakerámia ZTE KK-Debreceni EAC 101-86 (28-21, 21-25, 24-18, 28-22)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!