Vágólapra másolva!
Nagy meglepetésre távozott az orosz Dinamo Kurszk női kosárlabdacsapatának kispadjáról a Sopron Basket volt edzője, Roberto Iniguez. Közben szombaton a Győr kirúgta az edzőjét. Hogy a két szál összeér-e, az hétfőn kiderül.

A Dinamo Kurszk a hivatalos felületein jelentette be, hogy

Roberto Iniguez lemondott vezetőedzői pozíciójáról a klubnál. Az orosz klub szűkszavú közleményében mindössze a lemondás tényéről adnak tájékoztatást.

Megköszönik Roberto Iniguez eddigi munkáját és sok sikert kívánni neki a továbbiakban. A spanyol szakvezető irányításával a csapat bejutott azl Orosz Kupa döntőjébe, illetve megnyerték a klub által rendezett Kurszk Régió Kormányzó Kupát még a szezon elején. Roberto Iniguez egy sérülésekkel tarkított őszi időszakban az Euroligában 4 győzelmet és 4 vereséget jegyzett. A bajnokságban pedig hazai pályán nagy különbséggel veszítettek az UMMC Jekatyerinburg gárdájával szemben, így a tabella második helyén fordulnak az orosz alapszakasz második körére.

Közben idehaza sem állt meg az élet. Szombaton a Vasastól elszenvedett 75-74-es vereség után a Győr csapata is edzőt váltott, menesztette Milos Pavlovic mestert.

A két hír között látszólag semmi összefüggés nincs.

Lehet, hogy nem is lesz.

Mindenesetre a Győr hétfőre ígérte az új tréner nevének bejelentését. És Európa egyik legeredményesebb edzője jelenleg munkanélküli.

Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!