Önmagát rúgta ki a világ egyik legjobb edzőjének tartott Kim Rasmussen

Horizontal
Hungary's Danish head coach Kim Rasmussen looks on during the EURO 2018 European Women's handball Championships Group 2 main round match between Hungary and Norway on December 7, 2018 at Jean Weille sport hall in Nancy. (Photo by JEAN-CHRISTOPHE VERHAEGEN / AFP)
Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség vezetése 2020. január 7-i hatállyal felmentette a munkavégzés alól Kim Rasmussent, a női válogatott szövetségi kapitányát. Egyszerűbben mondva: a testület kirúgta a dán szakembert. A szövetség nem várhatott tovább, Rasmussen pedig magát hozta ebbe a helyzetbe. Most két magyar edzőt szeretnének a válogatott élére tenni: a Fradi mesterét, Elek Gábort és a Győr edzőjét, Danyi Gábort. Az idő sürget, már három hónap sincs az olimpiai selejtezőig.

Önmagában a 2019-es női világbajnokságon elért 14. hely után is meg lehetett volna köszönni Rasmussen tevékenységét, csakhogy a svéd válogatott „közbeszólt". Mégpedig azzal, hogy a vb 7. helyéért zajló meccsen legyőzte a németeket.

Ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat – amely Rasmussen vezetésével 2018-ban az Európa-bajnokságon hetedik lett – ott lehet az olimpiai selejtezőn.

Azért lehet ott, mert egy éve 7. helyen zárt a franciaországi Eb-n és azért, mert a decemberi vb-n számára több eredmény is kedvezően alakult.

A magyar csapat játékosai Kim Rasmussent hallgatták. Ennek január 7-től vége Forrás: MKSZ - Kovács Anikó

Ez a skizofrén, de mégis sikert hozó szituáció (a női válogatott számra az olimpiai selejtező elérése siker, hiszen a csapat sem 2012-ben, sem 2016-ban nem volt ott az ötkarikás játékokon) menthette volna meg Rasmussent, mert evidens lett volna, hogy a négy éve megkezdett munkáját ő vigye tovább a győri kvalifikációs tornán. Csakhogy a dán szakember Jacusíróban a Románia elleni utolsó csoportmeccsen (amelyen a románok nyertek, ezzel kiejtve a magyarokat a középdöntőből) egy pillanatra elvesztette a fejét.

Előbb a meccsen – tudva azt, hogy van egy sárga lapja – összeszedett egy pirosat, a kiállítása alatt a románok két gólt lőttek, drámai, sorsfordító 120 másodperc volt ez.

Majd a meccset követő nemzetközi sajtótájékoztatón előbb az ott ülő magyar újságíróknak hevesen integetett, hogy senki se kérdezzen, majd amikor mégis kérdeztünk, akkor Rasmussen mindenkit melegebb éghajlatra küldött. A bírókat, az ellenőrt, az IHF-et. Ezzel a monológgal egyrészt saját magát hozta lehetetlen helyzetbe, másrészt a magyar kézilabdázást is.

Hasszan Musztafa, az IHF elnöke. Az általa vezetett testület felfüggesztette Kim Rasmussent Forrás: DPPI/Laurent Lairys

Az IHF azonnal vette a lapot, a Hasszan Musztafa vezette testület szokatlanul gyorsan és nagy szigorral csapott le, mert már a vb idején felfüggesztette az edzőt, majd az etikai és fegyelmi bizottság összehívását ígérte. Ennek lassan egy hónapja, de az IHF innentől kezdve nem sietett semmivel. Ezzel

a magyar szövetség lépéskényszerbe került,

hiszen jelenleg Rasmussen még edzést sem tarthatott volna a válogatottnak. Márpedig a nemzetközi szövetség akár azt is megtehette volna, hogy márciusban, egy héttel az olimpiai selejtező előtt hoz ítéletet. Ha ekkor eltiltják a dánt, Rasmussen nem ülhet a kvalifikációs mérkőzéseken a kispadon, de edzést sem vezethet. Innentől fogva az MKSZ nem tudott más tenni, mint kirúgni a dánt, aki önmagát rúgta ki.

Kim Rasmussent sokan a világ egyik legjobb edzőjének tartották.

A sztárok nélkül felálló lengyel női válogatottat világbajnokságon kétszer vitte be a legjobb négy közé, egyszer pont a magyarokat elütve az olimpiai selejtező elérésétől 2015-ben.

Kim Rasmussen a lengyel női válogatottat kétszer is a legjobb négy közé vitte a világbajnokságon Forrás: AFP/Pedja Milosavljevic

A román bajnok CSM Bukarest csapatával pedig Budapesten Bajnokok Ligáját nyert – a Győr előtt. Ez olyan hatalmas tett volt, amely után nagyon sok ország szívesen látta volna őt a nemzeti csapat kispadján. A magyar szövetség észnél volt és a magyar edzői korszak után (Hajdú János, Mátéfi Eszter, Elek Gábor-Ambros Martín, Németh András) egy olyan ember kezébe adta az irányítást, akitől minden tekintetben új szemlélet meghonosítását remélte. Rasmussen nagy tervekkel látott munkához.

Azonnal észrevette a magyar válogatott játékosainak mentális hiányosságait,

fegyelmezetlenségeit, meg azt, hogy miközben a skandináv és nyugat-európai sportolók ma már minden étkezésükkel tudatosan próbálnak alkalmazkodni a versenysport megnövekedett igénybevételéhez, addig ez Magyarországon ismeretlen fogalom volt. A hangzatos nyilatkozatokat elkerülte,

mi pedig vártuk, reméltük az áttörést,

azt, hogy a Laurencz László (1990-1996, vb-ezüstérem, olimpiai bronzérem) és Mocsai Lajos (1997-2004, olimpiai ezüstérem, vb-ezüstérem, Európa-bajnoki aranyérem) fémjelezte sikerkorszak visszajön. Hogy a magyar női kézilabda-válogatott úgy utazik el egy-egy vb-re, vagy Eb-re, hogy ott minimum elődöntőbe jut, de inkább érmet nyer.

Kim Rasmussen legjobb eredménye egy Eb 7. helyezés volt Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ma már tudjuk, hogy ez sem következett be. Rasmussen csúcsteljesítménye a már említett Eb 7. hely, egy olyan kontinenstornán, amelyen a sérülések miatt szinte egy B-válogatott állt ki a meccsekre. Azon az eseményen sem a sportvezetés, sem a közvélemény semmit nem várt a csapattól, ez felszabadította a lányokat, így értük el a 7. helyet. Már akkor lehetett sejteni, hogy ez később jó lehet valamire. 2019-ben viszont úgy mentünk ki a világbajnokságra, hogy Rasmussen a válogatás során a bőség zavarával küzdött, nem voltak sérültjeink. Közben a magyar női kézilabda utánpótlása nyert egy vb és egy Eb-aranyat – a csillagok is nekünk hunyorognak. Gondoltuk mi.

Ehhez képest azt a mentális terhet, amelyet az elvárások okoztak, már nem tudta elviselni a csapat.

Rasmussen ebben nem tudott segíteni.

Mégpedig azért nem, mert 2019-re már eljutott oda, hogy magát tévedhetetlennek képzelve szinte mindenhez értő zseninek adta ki magát. Amikor megkérdezték tőle, miért nincs a csapat mellett pszichológus, azt felelte, hogy arra nincs szükség, mert ő jól ért a lányok nyelvén, leveszi a lelki terheket.

Lehet, hogy azt hitte, jól értett a lányok nyelvén, csak a lányok többsége nem értette meg őt. Ezt akkor láttuk igazán, amikor egy-egy időkérésnél a másodedző Siti Beáta a tolmács szerepét kapta meg. De láttunk Japánban olyan edzést, amikor a beállós, Tóvizi Petra a tréning közben fordított Tomori Zsuzsának. El lehet azon gondolkodni, hogy a játékosok miért nem beszélnek angolul, de ez most nem segít rajtunk. Dárdai Pál annak idején világosan megmondta, hogy

egy külföldi edző soha nem fogja tudni átadni azokat a dolgokat, mint egy magyar, mert nem beszéli az országunk nyelvét.

Ez pedig akkor kap jelentőséget, amikor egy csapat krízishelyzetbe kerül, mert akkor aztán nem segít semmilyen angolul előadott tanács. Ha valakit le kell szúrni, azt egy külföldi tréner soha nem fogja tudni úgy megtenni, mint egy magyar.

Ha a lélekre kell hatni, ott nem játszik Shakespeare nyelve.

Ezek az apró mozaikdarabok, az, hogy Rasmussen segítője, az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Siti Bea sem kapott semmilyen komoly szerepet, egyszer csak úgy álltak össze egésszé, hogy a nagyra tartott magyar női válogatott európai csapat ellen nem tudott meccset nyerni a világbajnokságon.

Nem véletlen, hogy a szövetség most Danyi Gábort és Elek Gábort akarja felkérni a tűzoltásra. Bár a ház most nem ég, de az olimpiai selejtező még a világbajnokságnál is sokkal komolyabb téttel bír. Egy esetleges újabb kudarc – hazai pályán – nagyon mélyre lökheti a sportágat, mert akkor ez lenne a második olyan olimpia, amelyen sem a férfi, sem a női válogatott nem lenne ott. (A férfiaknak van ugyan még 5 % esélyük a héten kezdődő Európa-bajnokságról el lehet érni az olimpiai selejtezőt, de ez inkább hagymázas álom, semmint a valóság.)

Elek Gábor lehet az egyik kapitány az olimpiai selejtezőn Forrás: Origo - Koncz Márton

Az előbb említettek miatt külföldi edző szóba sem jöhetett.

Elek Gábor azt a Fradit edzi, amely a fél magyar válogatottat adja, Danyi Gábor pedig olyan teljesítménnyel rukkolt ki a Győri Audi ETO-ban, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Danyi mutatói elődjénél, Ambros Martínnál is jobbak, veretlenül nyerte meg a magyar szakember a Bajnokok Ligája 2018-19-es szezonját, a győri csapat játékát tökéletesen összerakta, még akkor is, ha a keze alatt világsztárok dolgoznak.

Danyi Gábor lehet a másik szövetségi kapitány Forrás: Origo - Koncz Márton

Elek és Danyi legfontosabb feladata az lesz, hogy sikerrel vegye a csapat a március 20-22. közötti győri olimpiai selejtezőt. (Kína, Szerbia és Oroszország a három ellenfél, az első kettő megy ki az olimpiára.) Ezzel párhuzamosan zajlik a 2020-as Európa-bajnokság selejtezője is, ezt is abszolválni kell.

Ha sikerül az olimpiai kvalifikáció, adja magát, hogy a két magyar szakember vigye ki Tokióba a csapatot, főállású kapitányt utána is ráérünk keresni,

mert ne legyen kétségünk, hogy a magyar szövetség ezt akarja a továbbiakban is. Hogy itt ki lehet a befutó, azt nem tudni, akár újabb külföldi szakember is jöhet, bár a helyzet azt mutatja, hogy nálunk ekkor kevésbé sül el a kapanyél.

Kim Rasmussen minden idők két legrosszabb vb-helyezésével (15. és 14. helyek) és minden idők legrosszabb Eb-helyezésével távozik Magyarországról.

Utolsó, az Instagramon január 2-án közétett megnyilvánulásában már érezte, hogy neki itt nem osztanak lapot.

Egyszer majd talán azt is elmondja, hogy kitől kell a jövőben távol tartania magát – mert ezt írta a bejegyzésében. De a lényeg nem is ez. Rasmussen talán most, az ünnepek alatt jött rá, hogy nincs már meg az a támogatottsága, az a bizalom, amelyet korábban megkapott a szövetségtől. Ezt elviselni, ezzel szembesülni nem lehet egyszerű feladat, de korábban ennél jobb eredmények után is repültek az akkori eredménytelen magyar kapitányok.

Sokan lehetnek most olyanok (főleg a szurkolók között), akik Rasmussen menesztése miatt keserűséget éreznek,

akik azt gondolják, hogy azért tört bele a világ egyik legjobb edzőjének a bicskája ebbe a feladatba, mert mi nem tudtunk felnőni hozzá. Ez a megközelítés is elfogadható lenne, ha az elmúlt négy évben azt láttuk volna, hogy a magyar női kézilabda-válogatott élén valóban a világ egyik legjobb edzője dolgozik.

Kim Rasmussen nem maradhatott a magyar válogatott szövetségi kapitánya Forrás: AFP/Jean-Christophe Verhaegen

Csakhogy ezt 2016 és 2019 között egyetlen egyszer sem éreztük.

Nem volt olyan érzésünk, mint amikor a lengyelek vb-elődöntőbe mentek (húha, ez a dán fickó tényleg tud valamit), nem kaptunk olyan sokkot, mint amikor a CSM Bukarest vert helyzetből felállva orozta el a Győr elől a BL-serleget.

Pedig egyszer, ez alatt a négy három év alatt, legalább egyszer jó lett volna valami hasonlót világversenyen átélni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!