A hazai hokisok bérezési rendszere az utóbbi években erősen torzult

SZABÓ Pál
Miskolc, 2020. január 19. A fehérvári kapus Ouzas Michael (b) és csapattársa, Szabó Pál Krisztián (j), valamint a ferencvárosi Kulmala Rasmus (k) a jégkorong Magyar Kupa döntőjében játszott a Hydro Fehérvár AV19 - FTC-Telekom mérkőzésen a Miskolci Jégcsarnokban 2020. január 19-én. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Szó sincs arról, hogy az észak-amerikai légiósok helyett olcsóbb út lenne magyar válogatott játékosokra támaszkodni a Hydro Fehérvár AV19-nél, ahol az Alba Aréna is egy új korszak kezdetét jelentheti. A klub szakmai és anyagi hátteréről Gál Péter Pál elnök és Debreceni Gábor gazdasági vezető nyilatkozott a Világgazdaságnak.

Gazdasági okokra hivatkozva nem indul az osztrák jégkorongligában a Znojmo, kilenc év után cseh csapat nélkül marad a sorozat. A Hydro Fehérvár AV19-et egy pillanatig sem fenyegette a visszalépés?

Gál Péter Pál: Vészjósló, ha egy rivális nem vállalja a versenyeztetést, de lekopogom, sem a székesfehérvári önkormányzattól, sem más támogatóktól nem kaptunk olyan jelzéseket, hogy ne számíthatnánk a jövőben rájuk. Az utóbbi hónapokban azonban tudatosan a háttérben maradtunk, hiszen az emberek egészsége és a járvány okozta gazdasági károk enyhítése előbbre való. De most, hogy az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, júniusban-júliusban a Maradj mellettünk! kampány keretében felkeressük az eddigi – és remélhetőleg ezutáni – szponzorokat, hogy álljanak ki a fehérvári jégkorong mellett. A névadó főszponzorral kötött hároméves megállapodásból eddig egy esztendő telt el, az együttműködés töretlen folytatásában bízunk.

Debreceni Gábor: A Znojmónál valószínűleg nem pusztán járványhatásról van szó. A cseh hokikultúra más, az egyesület azután ment át Ausztriába, hogy összeveszett a cseh szövetséggel, benne volt a pakliban a hazatérés. Csatlakozik viszont a ligához a Bratislava Capitals, emellett napirenden van az Olimpija Ljubljana újbóli felvétele is.

Szerencsések vagyunk, hogy a vírus előtt lejátszotta az összes szezonbeli mérkőzését az EBEL-csapatunk és a Fehérvári Titánok is, a 2020–2021-es kiírás szempontjából pedig kedvező, hogy a hírek szerint szeptember közepe helyett csak október elején lesz a rajt.

Ehhez lehet igazítani az új szerződések életbelépésének dátumát, és addigra remélhetőleg nem lesz akadálya, hogy szurkolók előtt dobhassák be a korongot. Mindez nem mellékes, hiszen van 1600-1800 bérletesünk, velük stabilan hozzuk a háromezer körüli nézőszámot. E téren, minden csapatsportot beleértve, a top 5 hazai klub közé tartozunk, ráadásul a költségvetésünk mintegy 10 százalékát adja a jegyek és bérletek értékesítése.

A fehérvári kapus Michael Ouzas (b) és csapattársa, Szabó Pál Krisztián (j), valamint a ferencvárosi Kulmala Rasmus (k) a jégkorong Magyar Kupa döntőjében játszott a Hydro Fehérvár AV19 - FTC-Telekom mérkőzésen Forrás: MTI/Vajda János

Mennyi pénzből gazdálkodhatnak, és ez hogyan tevődik össze? Úgy rémlik, hogy az EBEL-hez való 2007-es csatlakozáskor egymillió eurós keret volt egy évre.

D. G.: Az elmúlt szezonra értük el az 1,2 milliárd forintot, ezt szeretnénk szinten tartani, vagy egy kicsit növelni. A 10 százaléknyi jegybevétel mellett 20 százalék a TAO-forrás, 25 százalék az önkormányzati rész, ami kétfelé van osztva, az egyik kalap a csapat támogatására megy, a másik a létesítményfenntartásra. A fennmaradó részt kell a szponzorok révén biztosítanunk.

Számos futballklubnál fontos bevételi forrás a közvetítési jogdíj is.

D. G.: Sok szempontból más a labdarúgás és a jégkorong megítélése. Van, ahol a költségvetés meghatározó lába a tévé, ám nekünk nulla forintot hoz, örülünk, ha képernyőre kerülünk. Csak remélni tudjuk, hogy idővel e téren is lesz előrelépés.

És a büdzsé kiadási oldala hogyan alakul?

G. P. P.: A bér jellegű kifizetések 50 százalék feletti részt képviselnek, de van számos olyan tétel is, amelyre kevesen gondolnának. A Raktár utcai jégcsarnok a város tulajdona, de mi üzemeltetjük. Nem egy gazdaságos épület, elképesztő villanyszámláink vannak, főleg ha augusztusban kell jeget csinálni. Drága a felszerelés is, évente legalább 150 millió forint. Amióta van TAO, a sportszergyártók érezhetően árat emeltek. Míg régen egy korcsolya elég volt két évre, addig ma már két pár kell egy idényre, hiába az űrtechnológiát idéző kivitelezés.

De a botok is húszasával törnek, egy darab 60-90 ezer forint, miközben egy komplett kapusfelszerelés 4-5 millió forint.

D. G.: Ehhez képest érdemes felidézni, amikor néhány éve egy világbajnokságon találkoztunk az NHL-es Tampa Bay Lightning egyik alkalmazottjával. Azt mondta, náluk alkalmanként 2-3 millió dollár a meccsnapi bevétel, csak 40-50 mérkőzéssel számolva, ez 100-120 millió dollár, televíziós és reklámbevételek nélkül, miközben a fizetési sapka valahol 80 millió dollár körül van. Vagyis a jegypénztár, az ajándékbolt és a büfé könnyen eltartja a csapatot. Viszonyításképp, amikor tavaly bejutottunk a rájátszásba, és a Red Bull Salzburg volt az ellenfél, az első meccs itthon volt, aminek a meccsnapi bevételét másnap egy az egyben átutaltuk a salzburgi szállodának. Hiába, a síszezon közepén jártunk, és Salzburg nem olcsó hely. Ugyanígy tettünk a második és a harmadik hazai mérkőzés után, így végül hiába jutottunk be a playoffba, nem kerestünk vele egy forintot se.

A teljes interjút ide kattintva olvashatják el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!