Vágólapra másolva!
A legutóbbi bajnok Jekatyerinburg nyerte meg a női kosárlabda Euroligát, miután az isztambuli négyes döntő vasárnapi fináléjában legyőzte a spanyol Salamancát.

A kihívó spanyolok meglepetésre 21-9-cel kezdték a veretlenek csatáját, főként az azeri válogatott Tiffany Hayes révén, aki két napja 25 pontot dobott a Sopronnak. A második negyedben viszont nagy fordulat állt be, az orosz elitalakulat 23-9-re hozta ezt a szakaszt főként az olimpiai és világbajnok amerikai Brittney Griner dupláival.

Az ex-soproni Roberto Iniguez irányította Salamanca - amely 2011-ben szerezte meg eddigi egyetlen Euroliga-aranyát - eleinte nem tudott közelebb férkőzni a térfélcsere után, aztán Hayes klasszis teljesítményével az utolsó szakaszban 57-59 állt a nagyórán. A hajrá azonban az orosz "világválogatotté" lett, amely hatodszor hódította el az Euroliga-trófeát.

Breanna Stewart (labdával) 12 pontig jutott a győztes orosz csapatban Forrás: Fiba Basketball

A Jekatyerinburgban Quigley Allie - aki a pénteki elődöntőben 27 pontot szórt a házigazda Fenerbahcénak - 9 ponttal zárt, míg házastársa, a szintén korábbi magyar válogatott Vandersloot Courtney 12 pontig jutott.

A Jekatyerinburg sorozatban harmadik bajnoki címét gyűjtötte be, miután 2018-ban és 2019-ben Sopronban aranyérmet szerzett, tavaly pedig a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt az idény. Az uráliak 2016-ban is Isztambulban ünnepelhettek, és a Dinamo Kurszk 2017-es menetelésén kívül eddig csak ők nyerték meg veretlenül a sorozatot.

Eredmény, döntő:
Jekatyerinburg (orosz)–Salamanca (spanyol) 78-68 (16-21, 23-9, 20-23, 19-15)

korábban:
bronzmérkőzés:
Fenerbahce (török)–Sopron Basket 64-58 (22-9, 14-22, 11-15, 17-12)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!