Vágólapra másolva!
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott mindkét csoportmeccsét megnyerte a párizsi FIBA 3x3 Európa-bajnokság nyitónapján. A Medgyessy Dóra – Bach Boglárka – Papp Dia – Theodoreán Alexandra összetételű magyar női válogatott Belgium és Románia elleni siker után Németország csapatával mérkőzött meg az elődöntőbe kerülésért. A magyar csapat tagjainak egész meccsen nehéz dolga volt a fizikálisabb és magasabb német játékosokkal, és a küzdelmes meccsen egy ponttal kikaptak a német válogatottól az Eb-negyeddöntőben.

A magyar 3x3-as női kosárlabda-válogatott veretlenül nyerte csoportját az Eb nyitónapján. A magyar lányok vasárnap délután az Izraelt 19-14 arányban legyőző Németország ellen léptek pályára az elődöntőért. A center Cyesha Goree hiányában a magyar csapat két vezére Medgyessy Dóra és Papp Klaudia volt a csoportmeccsek alatt. Ők a magyar csapat két legeredményesebb pontszerzője is a párizsi Eb-n.

Medgyessy triplájával szerzett vezetést a magyar válogatott az első percekben, de a németek három gyors kosárral átvették a vezetést. A németek centere, a 190 cm magas Greinacher kihasználva a magassági fölényét Medgyessy Dóra felett dobott kosarat, és a magyar játékos szabálytalankodása után a büntetőt is bedobta. Két perc után négy ponttal elhúztak a németek (2-6).

Papp Klaudiának ezúttal nem úgy ment a játék, ahogy korábban Forrás: FIBA


Papp Dia kosara után két pontra zárkózott fel a magyar csapat (4-6). A magyar csapatnak sokszor gondjai akadtak védekezésben, mivel nem jó ritmusban váltották el a támadókat az elzárások után. Négy perc játék után három ponttal vezetett Németország (4-7).

Pár perccel később Bach Boglárka ügyesen tette vissza Papp Dia rontott kísérletét, majd a Vasas irányítója rakott fel szépen egy ziccert.

A németek viszont gyorsan válaszolni tudtak, így két pont hátrányban volt a magyar csapat öt perc játék után (7-9).

Medgyessy épp ziccert dob a németek ellen Forrás: FIBA

A magyar csapat tagjainak nehéz dolga volt a védekezésben és támadásban a fizikálisabb német játékosokkal szemben. Bach Boglárka büntetője után egy pontra jött fel a magyar csapat (8-9) négy és fél percce a meccs vége előtt. Medgyessy Dóra rontott triplakísérlete után a németek időt kértek.

Több mint másfél percig nem tudott kosarat szerezni egyik csapat sem.

Rodefeld csúnya szabálytalansága után Papp Dia büntetőt hibázott, de szerencsére a következő támadás során Medgyessy Dóra javítani tudott (9-9).

Kemény küzdelem dominált a pályán Forrás: FIBA

Három perccel a vége előtt egyenlő volt az állás, de Greinacher kosara után ismét a németek vezettek egy ponttal. Labdát lopott a magyar csapat, majd Medgyessy Dóra egy gyönyörű palánk alatt kosárral újra egalizált két perccel a vége előtt.

A gyűrű közelében nagyon szenvedtek a magyar lányok, a német játékosok sokszor blokkolták a kísérleteiket.

Mindkét csapat több hibával játszott, kosár nem született, és már csak másfél perc volt hátra a meccsből (10-10).

Egy perccel a vége előtt a németek támadhattak, és Müller palánkos dobása után átvették a vezetést. Papp Dia újabb betörése után a németek centere, Greinacher kulcspillanatban blokkolta őt. Húsz másodperccel a meccs vége előtt egy ponttal vezetett a német válogatott (10-11).

A németek magassági fölénye sokszor kiütközött a meccsen Forrás: FIBA

Bach Boglárka kísérlete után a magyar csapat újra támadhatott. Három másodperccel a meccs vége előtt

Medgyessy vállalkozott egy dobócsel után a hárompontos vonalról, de a magyar játékos dobása csak a gyűrűt találta el.

Az egyenlítésre már nem maradt ideje a magyar csapatnak.

A magyar válogatott egy inkább küzdelmes, mint szép játékot hozó meccsen egy ponttal, 11-10-re kikapott a német csapattól a párizsi FIBA 3x3 Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

FIBA 3x3 Európa-bajnokság
Párizs, Franciaország

Magyarország - Németország 10-11

Magyarország: Papp Dia 3, Bach Boglárka 3, Theodoreán Alexandra, Medgyessy Dóra 4.

Németország: Luana Rodefeld 1, Katharina Müller 3, Katharina Müller 7, Svenja Brunckhorst.