A spanyol válogatott körül mostanság elég borús a hangulat, mivel az olimpia után menesztették Lucas Mondelo szövetségi kapitányt, aki 2012 óta irányította a csapatot, és három Eb-győzelem mellett egy olimpiai ezüstérmet és egy világbajnoki bronzérmet szerzett.
A tokiói játékokon a negyeddöntő jelentette a végállomást a spanyol gárdának, amely az idei kontinensviadalon csalódást keltő hetedik lett.
A női Euroliga egyik kiemelkedő csapatának szakvezetője, Miguel Mendez személyében egy felkészült, tapasztalt edző vette át Lucas Mondelo helyét.
Mendez jól ismeri a játékosokat, mivel U20-as edzőként is megmérettette magát nemzetközi porondon, és a keret több tagjával is dolgozott már együtt korábban.
A spanyol szakvezetés 12+2-es keretet hirdetett a selejtezők előtt. A spanyol csapatot Silvia Domínguez, Maite Cazorla, Leticia Romero, Leonor Rodríguez, Queralt Casas, María Conde, Laura Quevedo, Alba Torrens, Paula Ginzo, Irati Etxarri, Laura Gil és Raquel Carrera alkotja. Két játékos érkezett még melléjük a guadalajarai edzőtáborba, ők Georgina Bahí és Ángela Salvadores voltak. A világ egyik legerősebb női kosárlabdacsapata lesz a magyar válogatott ellenfele,
akik az Amerikai Egyesült Államok mögött a második helyen állnak a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) ranglistáján.
A felnőtt csapat kiemelkedő képességű játékosai mellett a spanyol utánpótlásból rengeteg ígéretes tehetség érkezik, és már a nagyválogatott kapuit döntögeti.
A spanyolok újgenerációs játékosairól mindent elmond, hogy az elmúlt 10 évben Spanyolország nyolc alkalommal nyert U20-as Európa-bajnokságot.
A spanyol női kosárlabda-válogatott egyik nagy erőssége a Jekatyerinburg 32 éves alacsony bedobója, Alba Torrens. A 192 cm-es játékos öt Euroliga-címet nyert három különböző klubbal.
A spanyol játékos a 2010-es évek egyik legjobb női kosárlabdázója ritmusváltásaival gyors ütemben tudja támadni a gyűrűt,
remekül kezeli a labdát, közétávolról és távolról is jó hatékonysággal dob.
Torrens tengernyi tapasztalattal bír, és rutinja főleg a kiélezett helyzetekben ér nagyon sokat.
A Valencia 191 cm-es bedobója, Laura Gil tíz éve nyerte meg az Euroligát, de akkor még a spanyol Perfumerías Avenida csapatában játszott. A spanyol válogatottban hét érmet nyert különböző világversenyeken, legutóbb a 2019-es Európa-bajnokságon nyert aranyérmet a nemzeti csapatban.
Gil remekül fejezi be az akciókat a gyűrű közelében, középtávolról is nagyon veszélyes. A spanyol játékos emellett kiválóan olvassa a játékot védekezésben is, és rengeteg labdát lop el az ellenfeleitől.
A 34 éves, rutinos irányító, Silvia Domínguez három egymást követő szezonban három különböző csapattal (Perfumerías Avenida, Ros Casares, Jekatyerinburg) tudta megnyerni az Euroligát, ami egy hihetetlen teljesítmény.
A 165 cm-es kosaras kiemelkedő játékintelligenciájával és kitűnő passzkészségével a spanyol csapat támadásainak fő motorja.
Domínguez a megalkuvást nem tűrő periméter védekezéséről is híres,
vele biztosan meggyűlik a bajuk majd a magyar válogatott tagjainak felállt védekezés ellen.
A spanyol válogatott tehetséges és fiatal játékosai közül is kiemelkedik a 20 éves, 190 cm magas, centerposzton játszó Raquel Carrera. A Valencia játékosa ponterős, remekül szedi a lepattanókat, támadásban labda nélkül kitűnően találja meg az üres területeket,
és nagyon gyorsan ér fel a védekezések után az ellenfél palánkja alá.
A spanyol magasembert az amerikai profiligában (WNBA) szereplő Atlanta Dream csapata a 15, helyen draftolta a 2021-es játékosbörzén,
és ezzel minden idők legmagasabb helyen elkelt spanyol játékosa lett.
A legendás spanyol irányító Laia Palau 314 válogatott meccsel a háta mögött bejelentette a visszavonulását, így ő nem lesz ott a selejtezőn. A Valencia nagy munkabírású játékosa, Cristina Ouviña is kihagyja a magyarok elleni összecsapást.A spanyol csapat sztárjátékosa, a WNBA-ben szereplő Chicago Sky centere, a 196 cm magas Astou Ndour sem fog pályára lépni a magyarok ellen, de a spanyol válogatott kerete a tengerentúlon profiskodó magasbedobó nélkül is félelmetes.
Székely Norbet egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy a centerpozíció lehet az, ahol a magyar csapat nagy nyomás alatt tudja tartani a spanyol gárdát.
Ha ezt okosan a saját javunkra tudjuk forgatni, akkor ott lehet előnyünk
- mondta el korábban a szövetségi kapitány.
A magyar csapat kerete fiatal játékosokból áll, és Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a csapat játékstílusára a lendületesség jellemező.
A spanyol csapat játéka nagyon agresszív és fizikális, és a válogatottnál is erre a területre próbáltak nagyobb hangsúlyt fektetni.
Határ Bernadettet és Cyesha Goree-t "ikertoronyként" jellemzi a FIBA magyar válogatottról készült összeállítása, és kiemelik a jó formájukat. Az Aluinvent DVTK Miskolc kosarasa, Raksányi Krisztina és az Atomerőmű SC Szekszárd irányítója, Studer Ágnes tapasztalata is sokat érhet a spanyolok ellen.
Sajnálom, hogy nem lehet velünk sérülése miatt a két győri lány, Weininger Virág, valamint Dubei Debóra
– mondta el korábban Székely Norbert szövetségi kapitány.
A magyar válogatottnál kérdéses, hogy mennyire fognak olajozottan műkődni a játék-kapcsolatok a pályán, mivel az évi három-négy hetes edzőtábor kevés idő arra, hogy igazán összeszokjanak a játékosok.
Székely Norbert szerint nem szerencsés az a lebonyolítási forma, melyben a selejtezőket vívják, hiszen egy kőkemény terhelés közben, néhány edzéssel kell pályára lépniük.
Nagy összeszokottságra, kidolgozott támadójátékra pontosan ezért egyik válogatottól sem számíthatnak a szurkolók. Azt viszont megígérhetem, hogy mindent megteszünk a sikerért, csúszni-mászni fogunk a pályán, mert nagyon akarjuk a sikert
- mondta el Székely Norbert.
A magyar csapat számára fontos, hogy az összecsapás Szekszárdon lesz,
mivel nagyon komoly atmoszférát tudnak teremteni a szurkolók, ami nehéz pillanatokban erőt tud majd adni a magyar válogatottnak.
Studer Ágnes irányító, a helyi KSC kiválósága szerint a szurkolás sokat dob majd a csapat játékán, s úgy gondolja, fontos, hogy a figurák és a védekezés rendben legyen, csökkenteni kell a hibák számát támadásban, és ezen felül nagymértékű magabiztosságra is szükségük lesz.