

Megdöbbentő interjút adott a korábbi szövetségi kapitány a legnagyobb kudarcáról
Pedig a félidőben még minden nagyon jól állt.


Pedig a félidőben még minden nagyon jól állt.


Az is kiderült, ki lett az utódja.


A szövetségi kapitány szerint nem csak méltánytalan, de végtelenül elkeserítő is az eset.


A magyar női kosárválogatott drámai veresége után a kapitány is teljesen üresnek érzi magát.


A csoda kapujában álló válogatott kapitánya nem számolgat.


Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a válogatott játékosai az utolsó csepp vérüket is odaadnák a sikerért.


Székely Norbert szövetségi kapitány akkor lenne csalódott, ha nem hoznák ki magukból a maximumot.


Különleges fogadalmat tett.


A magyar csapat edzője, Székely Norbert szerint három nagyon különböző stílusú csapattal szállnak szembe Sopronban február elején.


Az is kiderült, mikortól lehet jegyet venni, és a magyar válogatott hogyan készül a soproni olimpiai selejtezőtornára.


A magyar csapat az olimpiai ezüstérmessel és az Európa-bajnokság második helyezettjével is megküzd a soproni Novomatic Arénában.


Rengeteg labdát eladott a magyar női kosárválogatott a finnek elleni Eb-selejtezőn, de később fontos kosarakat tudtak szerezni.


Székely Norbert szövetségi kapitány szerint jó esélyeik vannak, de egy válogatott ellen extra teljesítményre lesz majd szükség.


Székely Norbert csapata öt helyet javított.


A gyengébb kezdés nem fért bele a bronzmeccsen, de az Európa-bajnoksággal így is közelebb került az olimpiához a magyar csapat.


A szövetségi kapitány Winston Churchill idézetével hangolt az Európa-bajnoki elődöntő előtt.


17 pontos előnyt is leadott, de az utolsó másodpercekben fantasztikusan küzdött a csapat.


A magyar válogatott kapitánya nagyon bízik a csapatában a csehek elleni elődöntő előtt.


A szövetségi kapitány szerint a magyar válogatottnak ott van a helye a legjobb négyben.


Székely Norbert csapata kiváló védekezést mutatott be az első három negyedben, a végjátékot azonban a török válogatott bírta jobban a szlovéniai Eb-n.