Vágólapra másolva!
A férfiaknál Jókay Zoltánt, a nőknél Németh Szabolcsot választotta meg a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) a 2021-es év legjobb edzőjének.

Közleményében az MRSZ kiemeli, hogy mindkét szakember duplázott csapatával: Jókay a Pénzügyőrrel, Németh pedig a Nyíregyházával hódította el a bajnoki címet és a Magyar Kupát is.

"Ez egy csapatjáték, vagyis ez az elismerés is a csapatról szól. Örülök, hogy találkozott az elképzelésünk a játékról és meg is tudtuk valósítani" - fogalmazott Jókay a szövetség honlapján.

A tréner még a Vasas női együttesét irányítva korábban ötször (2005, 2006, 2008, 2012, 2013) érdemelte ki az év legjobb edzőjének járó elismerést. Némethet először díjazták.